– Az argentin nép imádja Messit. Nem ugyanúgy, mint Maradonát, mert ő más személyiség volt, érte a pályán kívül is rajongtak, Messi pedig megteszi a dolgát, aztán elvonul és éli az életét – fogalmazott Miklós. – Sokszor inkább csak a média festett róla negatív képet, volt hogy kritizálták, szerintük csak álldogált a pályán a válogatottban, de közben az emberek mindig is szerették Messit.
Nem indult jól a katari vb Argentína számára, hiszen Szaúd-Arábia ellen váratlan vereséggel kezdte a tornát. Ennek ellenére a szurkolók hite nem hagyott alább: – Lehangolóan indult a vb, de a játékosok pozitívak maradtak, azt hangoztatták, hogy most van miben hinni, sikerülni fog, és így is lett, bejutottak a döntőbe. Egyre jobb teljesítményt nyújtanak, a horvátok elleni elődöntőben már nyugodtan játszottak.
Mintha a Boca Juniors bajnokságot nyerne
Kerekes elmondása szerint az egyenes kieséses szakaszban már óriási tömegek vonultak az utcára a fővárosban és az összes nagyobb városban is: – Buenos Aires nagy része angyali csöndbe borult, mert az emberek a nagy tereken gyülekeztek. Nem lehetett buszra szállni, terelték a járatokat, mert elözönlötték az utcákat az argentin mezes emberek. Hasonlót csak akkor látni, amikor a helyi csapatok, a River Plate vagy a Boca Juniors nyeri meg a bajnokságot.
A Hungáriában a magyarok közös meccsnézéseket is szerveztek a vb ideje alatt, egyik alkalommal Bucsi-Szabó Edit nagykövet asszony és férje is velük szurkolt. Egy biztos, Argentína sikerét Buenos Aires magyarjai a magukénak éreznék.
– Ha Argentína a magyar válogatott ellen játszana, döntetlent kérnék – jegyezte meg Kerekes Miklós. – Egész életemben Argentínában éltem, de úgy építették fel bennem a magyarságtudatot, hogy itt magyarnak érzem magam, amikor Magyarországon járok, akkor meg argentinnak. Ötven-ötven százalék. Természetesen a vb-n Argentínának szurkolok, ahogy minden itteni magyar, hiszen mi legalább annyira argentinok is vagyunk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!