A Diósgyőr nagy bravúrt hajtott végre, a Sopron kínlódva hozta a papírformát

Az előző évben lement egy kör a női kosárlabda Euroligában, most elkezdődtek a visszavágók. A kontinens elit sorozatában mindhárom magyar csapat hazai pályán játszott, a címvédő Sopron a vártnál nehezebben győzte le a belga Machelent 71-64-re, a Szekszárd kikapott 95-56-ra az USK Prahától, a DVTK viszont nagy bravúrral nyert 65-63-ra a Schio ellen.

2023. 01. 05. 20:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem indult jól az idén a női kosárlabda Euroliga magyar szempontból: még szerda este a Szekszárd nagy vereséget szenvedett. A sorozat egyik legerősebb csapatát, az USK Prahát fogadta, amelytől idegenben az első fordulóban csak 82-71-re kapott ki, így különösen fájó, hogy hazai pályán 95-56 lett a végeredmény a csehek javára… A magyar együttes mentségére szólhat, hogy betegségek és sérülések miatt igen szűk kerettel vette fel a harcot, a kudarc pedig azt is jelentette, hogy elveszítette a veretlenségét házigazdaként.

 

A csütörtöki folytatásban a címvédő Sopron Basket egyértelmű esélyesként látta vendégül a csoport utolsó helyén szerénykedő belga Mechelent. A magyar bajnok parádés első negyeddel rukkolt elő, 24-8-ra elhúzott, és úgy tűnt, könnyen húzza be a hatodik győzelmét a nyolcadik fordulóban. Nem így lett, a folytatásban a Sopron hét percig nem talált a gyűrűbe, a belgák feljöttek négy pontra, ám ekkor Turner Yvonne megrázta magát, és harminc másodperc alatt tizenegyre növelte a különbséget, majd a nagyszünetben 40-26-os hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Jelena Brooks a Sopron legjobbja volt. Fotó: Fiba.com

A magyar csapat azonban ragaszkodott ahhoz, hogy izguljanak a szurkolói, és a folytatásban megint közel engedte magához a Mechelent. Ritka, hogy egy meccsen ennyire hullámzó legyen a teljesítmény, ráadásul nem sikerült semlegesíteni a belgák két ászát, Morgan Bertschet és Ziomara Morrisont, ők ketten végül csapatuk 64 pontjából 39-et szereztek. A soproniaknál a 21-ig jutó Jelena Brooks mellett többen voltak eredményesek, és ennek is volt köszönhető, hogy a nem jól játszó címvédő 71-64-re nyerni tudott.

– A legfontosabb az, hogy nyertünk – nyilatkozta a lefújást követően az M4 Sport kamerája előtt Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője. – Nagyon hullámzott a játékunk, a mérkőzés kulcspillanataiban nem tudtuk megragadni a lehetőségeinket, gyakran elveszítettük a ritmust. Emiatt szenvedtünk sokat, ráadásul a Mechelen agresszív védekezése is zavart okozott. Gondot okozott az is, hogy a játékvezetők nem következetesen ítélték meg a szabálytalanságokat a két oldalon. A meccsen belül többször kellett újra felépíteni magunkat, de mint mondtam, ezúttal a lényeg a győzelem volt.

Darcee Garbin a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Fotó: Fiba.com

Ugyancsak a B csoportban szerepel az elitben újonc DVTK, amely a nagy nevekből álló és roppant tapasztalt Beretta Famila Schiót fogadta. Egyértelműen az olasz csapat volt a mérkőzés esélyese, ám a 18. percig a Diósgyőr tartotta vele a lépést. Akkor a vendégek jobb összpontosítással elléptek tíz ponttal is, ám a házigazdák a szurkolóik erős támogatásával nem adták fel, és a harmadik negyedben visszakapaszkodtak. Különösen Kányási Veronika és Arella Guirantes kosarazott nagyszerűen ekkor, ám a vezetést nem sikerült megszerezni. Az olaszok folyamatosan négy-hat ponttal vezettek, négy perccel a vége előtt azonban Aho Nina és Darcee Garbin vezérletével a DVTK 60-60-ra kiegyenlített, utóbbi a 17 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosaként fejezte be a találkozót.

Kányási Veronika válogatott formában kosárlabdázott. Fotó: Fiba.com

Parádés hangulatban fordult rá a két csapat a hajrára, amit a Diósgyőr bírt jobban. Remekül és nagy szívvel védekezett, végül hideg fejjel játszva 65-63-ra nyert, és ezzel a forduló talán legnagyobb meglepetését szállította. 

– Volt törleszteni valónk ellenfelünkkel szemben, hiszen náluk vitatható körülmények között kaptunk ki – monda Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője. – A játékosok precízen megcsinálták azt, amit megbeszéltünk az olaszok csapdázó védekezése ellen. Csapatként jól dolgoztunk, dobóteljesítményünk is jó volt, ennek köszönhetjük a győzelmünket. Minden szabad labdáért megharcoltunk, és élveztük szurkolóink támogatását is. Mindenkinek a megmozdulására és támogatására szükségünk volt a sikerhez.

A B csoportban a Sopron áll az élen 14 ponttal, mögötte négy csapat egyformán egy ponttal kevesebbet gyűjtött, a hatodik Diósgyőrnek tizenkettő van, tehát roppant szoros az állás. A Szekszárd az A csoportban szintén a hatodik helyen várja a jövő heti folytatást 11 ponttal, itt az élen a Fenerbahce, az USK Praha és a Polkowicze osztozik a dobogós helyeken, egyformán 14-14 ponttal.  

Borítókép: Arella Guirantes védekezésben is nagyszerű teljesítményt nyújtott a DVTK-ban (Fotó: Fiba.com)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.