Idén sorozatban már a tizedik szabadtéri atlétikai világbajnokságán teljesít szolgálatot Mátraházi Imre, akinek tizennyolcadik éve a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a munkaadója. Korábban az európai szövetség is nagy feladatokat bízott rá, a még nagyobb lehetőség pedig akkor nyílt meg előtte, amikor egy megüresedett poszton éppen olyan, kellő tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberre volt szükség a monacói „főhadiszálláson” , mint amilyennel az idén a 64. életévét betöltő Mátraházi Imre rendelkezett. Elsőrangú ajánlólevelet jelentett a számára a 2004-ben Budapesten megrendezett fedett pályás világbajnokság, amelynek előkészítésében és lebonyolításában versenyigazgatóként vett részt. Szakmai pályafutásának első éveiben édesapja, Id. Mátraházi Imre volt a tanítómestere és az istápolója, akinek a gyöngybetűkkel megírt technikai forgatókönyveiből akár tankönyvet is lehetett volna készíteni.
A monacói magyar menedzsernek újra nagyon fontos feladata lesz
Augusztus 17–29. között Budapesten rendezik meg a szabadtéri atlétikai világbajnokságot, Magyarországon még soha nem volt ilyen volumenű sportesemény. Mátraházi Imre, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF majd WA) vezető tisztet betöltő menedzsere ugyanakkor már a tizedik szabadtéri vb-jére készül.

– Még a BKV Előre atlétája voltam, lelkes, de nem kiemelkedően sikeres futó és ugró, amikor tizenöt esztendősen elvégeztem a versenybírói tanfolyamot. Nem sokkal később a hazai versenyeken egyre több feladatot kaptam, így a nagy újdonságnak számító rangos Budapest Nagydíjakon, majd a ranglétrán még feljebb lépve az 1998-as szabadtéri Európa-bajnokságon is, amely addigi pályafutásom csúcsát jelentette –nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak „monacói emberünk”, aki immár 24 éve nemzetközi versenybírói minősítéssel is rendelkezik, tudását fejlesztve pedig világversenyek egész során teljesített technikai delegátusi küldetést.
Mátraházi Imre szerencsés jubileuma Budapesten
– Szabadtéri világbajnokságaim sorozata 2005-ben Helsinkiben kezdődött el, és most a szerencsémnek mondhatom, hogy a tizedik nagy kihívás éppen Budapesten, a szülőhazámban vár rám – folytatta Mátraházi Imre. – Nehezebben tudtám összegezni, hogy a fedett pályás csúcseseményekből, a junior-világbajnokságokból és a nemzetközi szövetség égisze alatt zajló Continental Tour versenyekből hány jutott nekem, azt viszont kimondhatom, hogy az az egy világbajnokság, ami most következik, és aminek augusztus 19-től a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont, nagyon is közel áll a szívemhez, és ez magától értetődő.
A szakember a hasonlóságok és a sztenderdek ellenére sem találkozott még két, egymáshoz szembetűnően hasonlító szabadtéri világbajnoksággal, mert mások a stadionok, a helyi adottságok, ahogy a szervezőbizottságban tevékenykedő emberek is.
Elképesztő fejlődés
– Feladataimat úgy tudnám összefoglalni, hogy az én hatáskörömbe tartozik a felépült vagy felújított pályák ellenőrzése, és azoknak a versenyhez tartozó kisebb és nagy berendezéseknek az elfogadása, amelyek a lebonyolítást segítik elő. Mindig is az volt a véleményem, hogy az apró részletek kidolgozását sem szabad elhanyagolni, mert éppen azok, amik naggyá tehetik a házigazdákat, ellenkező esetben jelentősen leronthatják a bizonyítványt. Az évek során mindig kiemelt feladatot jelentett számomra a kapcsolattartás a nemzetközi szövetség beszállítóival, amelyek az idő- és távolságmérő berendezéseket, az adatrögzítő és -feldolgozó műszereket állítják a verseny szolgálatába. Visszagondolva az első világbajnokságomra, azt mondanám, hogy a fejlődés és az innováció a sportban éppen olyan elképesztő, mint az élet számos más területén.
Mátraházi Imre jelenlegi munkájának részeként általános segítséget nyújt „házon belül” a saját munkatársainak, a technikai delegátusoknak, és az említettek szerint a szolgáltató beszállítóknak is.
Tavaly, az első amerikai földön megrendezett szabadtéri világbajnokság előtt nem volt teljes mértékben elégedett; sőt, bizonyos hiányosságok miatt az aggodalmának is hangot adott.
Erre visszaemlékezve most azt mondja, hogy a rendezők ugyan adósak maradtak néhány probléma megoldásával, ez nem volt szembetűnő és meghatározó tényező, a világraszóló eredmények pedig végül is jó benyomást keltettek a eugene-i versenyekről és a létesítményekről is.
A mérce most is magasan van
– A mérce Budapest előtt is magasan van, de eddigi tapasztalataink szerint az előkészületek tervszerűen haladnak. Két helyszíni látogatásunk után is arra jutottunk, hogy a fő versenyszínhely minden előírásnak megfelelő, a Duna és a budai oldal látványa megkapó, és ugyanez igaz a főváros turisztikai különlegességeit érintő utcai versenyek vonalvezetésére is. Nem a kincstári optimizmus, és nem is a magyar mivoltom mondatja velem, de egy remekbe szabott világbajnokság előtt állunk – hangsúlyozta a WA nagy elismerésnek örvendő vezető munkatársa.
Borítókép: Mátraházi Imre a tizedik szabadtéri vb-jére készül (Forrás: SzPress Hírszolgálat)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Gjert Ingebrigtsen fiának, az olimpiai bajnok sportolónak nem vették figyelembe a vallomását.

Tényleg a világ legjobb focibírója lenne Kovács István?
A nagykárolyi játékvezető alaposan elnézett pár esetet a klubvilágbajnokságon lejátszott első nagy rangadón.

Valter Attila és a csapattársa sem lehet boldog a Tour de France előtt
A főpróbán Tadej Pogacar jobban teljesített, mind Jonas Vingegaard.

Robert Kubica kétszer is legyőzte a halált, most a világ egyik legkeményebb versenyét nyerte meg
Nem a lengyel pilóta csapatától várták volna a Ferrari újabb sikerét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár

Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n

Szünetel a vasúti forgalom Szabadisóstó és Siófok között, szörnyű dolog történt, amíg te aludtál

Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni

A rendezőt megalázta, az új világbajnoktól Luke Littler is megkapta a magáét

Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Gjert Ingebrigtsen fiának, az olimpiai bajnok sportolónak nem vették figyelembe a vallomását.

Tényleg a világ legjobb focibírója lenne Kovács István?
A nagykárolyi játékvezető alaposan elnézett pár esetet a klubvilágbajnokságon lejátszott első nagy rangadón.

Valter Attila és a csapattársa sem lehet boldog a Tour de France előtt
A főpróbán Tadej Pogacar jobban teljesített, mind Jonas Vingegaard.

Robert Kubica kétszer is legyőzte a halált, most a világ egyik legkeményebb versenyét nyerte meg
Nem a lengyel pilóta csapatától várták volna a Ferrari újabb sikerét.