Csányi Sándor volt az egyik díjátadó
A Bercy sportcsarnokban Pupp Réka az eredményhirdetésnél az ezüstöt Csányi Sándortól vehette át. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökéről kevésbé köztudott, hogy a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség tiszteletbeli alelnöke. A torna 154 ezer euró összdíjazású volt, és versenyzőnk négyezer eurót kapott a második helyéért.
A párizsi szupertornán magyar színekben legutóbb 2011-ben Ungvári Attila léphetett tatamira az aranyéremért, és akkor Pupp Rékához hasonlóan ő is másodikként zárt.
A magyar cselgáncsozók a Grand Slam-tornákon eddig tíz aranyat szereztek, de Párizsban még egyiküknek sem sikerült diadalmaskodnia. A tíz aranyból amúgy Pupp Réka hármat jegyez, a legutóbbi három: 2021-ben Bakuban, 2022-ben Antalyában és Budapesten lett aranyérmes.
S Pupp Réka a múlt heti párizsi bravúrjának és a tavaly decemberi World Mastersen elért harmadik helyezésének köszönhetően tavaly nyár után ismét a világranglista első helyén áll. A paksi judós előnye tizenkét pont Krasniqi előtt. A Judoinfo.hu kimutatása szerint a mieink közül az MTK Budapest olimpiai bronzérmesét, Tóth Krisztiánt jegyzik még a top 10-ben, az almadai Grand Prix-ezüstjével ő is javítani tudott az évnyitó rangsorban elfoglalt pozíciójához képest, jelenleg a hatodik helyen áll.
A kvalifikációban nem állunk jól
Ami a kétéves eredmények alapján fennálló olimpiai kvalifikációs rangsort illeti, itt már nem ilyen rózsás a kép számunkra: ha most érne véget a sorozat, csupán négy indulónk lehetne Párizsban: Pupp Réka (ő a hatodik helyen áll ebben a rangsorban), Vég Zsombor (Ceglédi VSE, 100 kg, 9.) és Ungvári Attila (Győri AC, 81 kg, 13.) direkt kvalifikációval, Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE, +100 kg, 27.) kontinentális kvótával lenne olimpiai induló, Özbas Szofi (BHSE, 63 kg, 24.) pedig első számú tartalékként várhatná súlycsoportjában a nevezéseket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!