Már csak egy hely maradt kiadó a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A keddi és a szerdai negyeddöntők a Zalaegerszeg, a Budafok és a Vasas sikerét hozták, a Debrecen és a Puskás Akadémia pályázott a negyedik helyre, az előbbi volt a házigazda. A DVSC a szerdán jelentette be, hogy új kapust szerződtetett: a szerb Marko Milosevics igazolt Debrecenbe. A 32 éves, 187 centiméter magas labdarúgónak nem sokat kellett várni a bemutatkozásra, hiszen csütörtökön este már ott is állhatott a kapuban a Puskás Akadémia ellen.
A Debrecen új kapusa már a 28. másodpercben gólt kapott
A labdarúgó Magyar Kupa negyedik negyeddöntőjén a Debrecen fogadta a Puskás Akadémiát. A vendégek már a 28. másodpercben felavatták a hazai csapat frissen szerződtetett szerb kapusát, majd hamar kétgólos előnybe kerültek. A Loki szépített, majd rengeteg energiát mozgósított az egyenlítés érdekében, ám a hajrában a felcsútiak egy kontra végén bebiztosították a győzelmüket, és ezzel a 3-1-es sikerrel a Magyar Kupa elődöntőjébe jutottak.

És a felcsútiak nem voltak vele kíméletesek, már az első percben felavatták, Favorov ügyes passza után Grúber Zsombor nyolc méterről lőtt a jobb alsó sarokba a 28. másodpercben – 0-1. Újabb kudarcélményben részesült a friss szerzemény a 12. percben, ekkor Bévárdit szerelte a felezővonalnál Ormonde-Ottewill, remek átadását Jonathan Levi az ötös jobb sarka elől ballal kapura küldte, Milosevics nem érte el a jobb sarok felé tartó labdát, a becsúszó Lahator igen, de már csak a bal alsó sarokba tudja segíteni – 0-2.
A debreceni közönség egy idő után ébresztőt követelt, eleinte hiába, ám a 31. percben meglett a buzdítás foganatja: középen, a tizenhatos előtt Mance készítette le a labdát Ferenczi János elé, ő pedig 23 méterről óriási erővel a kapu bal oldalába zúdította – 1-2. A gól a semmiből esett, de erőt adott a hazai csapatnak, nagy lelkesedéssel harcolt az egyenlítésért. Akadt is rá lehetősége, ám olykor a hazai védők hibáit kihasználva a kontrázó vendégek is veszélyesek tudtak lenni.
A szünet után nagy elánnal támadott a Loki, és a legnagyobb helyzetet Dzsudzsák Balázs puskázta el, amikor a lövése pillanatában kicsit felpattant a labda, és így a tizenhatosról mintegy húsz méterrel tévesztette el a kaput. Többnyire a házigazda birtokolta a labdát, ám a felcsútiak sem mondtak le a gólszerzésről. Grúber szép alakítása és közeli lövése után az új kapus, Milosevics bizonyította jó képességeit, a másik oldalon pedig Varga Kevin fejelt közelről mellé.

Az utolsó negyedóra kezdetekor beszorult a saját térfelére a Puskás Akadémia, és a 82. percben csak Csonka játékvezetőnek köszönhette, hogy megúszott egy tizenegyest, amikor Plsek karjáról vágódott le a labda. Három perccel később pedig gólnak is örülhettek a vendégek, egy gyors kontra végén Colley tálalta a jobbján érkező Luciano Slagveer elé, aki 12 méterről pontosan lőtt a jobb alsó sarokba – 1-3. Ezzel eldőlt a mérkőzés és a továbbjutás sorsa, a Puskás Akadémia várhatta az elődöntők sorsolását.
Magyar Kupa, negyeddöntő: Debrecen–Puskás Akadémia 1-3 (1-2), Nagyerdei Stadion, 3500 néző, jv.: Csonka. Gólszerző: Ferenczi (31.), illetve Gruber (1.), Levi (12.), Slagveer (85.)
Borítókép: Grúber Zsombor lőtte a Puskás Akadémia első gólját (Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Péter)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mhitarjan döntött, a magyar válogatott ellen készülő örmények nagyon bíztak a visszatérésében
Az Inter játékosa vélhetően még sokáig Örményország csúcstartója marad.

Hatezer méteres magasságból a kórházba: már vizsgálják a magyar hegymászót
Hamarosan jönnek majd az eredmények is.

Az angolok német szövetségi kapitánya beváltotta a fenyegetését
Thomas Tuchel szerint a csapategység fontosabb, mint a sztárok jelenléte.

„Hajnalban fájdalomra keltem” – megszűnt a Fradi-klasszis kínszenvedése
A világ- és Európa-bajnok kapus szerint nem baráti viszonyban váltak el a riválistól, amely szerdán visszavágna.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mhitarjan döntött, a magyar válogatott ellen készülő örmények nagyon bíztak a visszatérésében
Az Inter játékosa vélhetően még sokáig Örményország csúcstartója marad.

Hatezer méteres magasságból a kórházba: már vizsgálják a magyar hegymászót
Hamarosan jönnek majd az eredmények is.

Az angolok német szövetségi kapitánya beváltotta a fenyegetését
Thomas Tuchel szerint a csapategység fontosabb, mint a sztárok jelenléte.

„Hajnalban fájdalomra keltem” – megszűnt a Fradi-klasszis kínszenvedése
A világ- és Európa-bajnok kapus szerint nem baráti viszonyban váltak el a riválistól, amely szerdán visszavágna.