Hatalmas lehetőség, a magyar reménységek részt vehetnek az atlétikai vb-n

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága és a Magyar Diáksport Szövetség megállapodása alapján exkluzív bejutási lehetőséget kapnak az atlétika diákolimpikonok, illetve az országos döntők dobogósai augusztus 19–27. között Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére.

Magyar Nemzet
2023. 04. 20. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balogh Gábor a jelenlévőknek személyes élményeiről mesélt az 1999-es budapesti öttusa vb-ről, ahol egyéniben és csapatban is aranyérmes lett, és a hazai közönség felejthetetlen emlékké emelte számára a versenyt.

 

A diákolimpia egyik legnépesebb versenyszámra, a mezei futóbajnokságra idén is kiemelt létszám, 37 ezer fő nevezett országszerte, közülük 2300 fő jutott el az országos döntőre. A hagyományosan a gödöllői reptéren megrendezett versenyen szinte az összes korosztály részt vesz a II.-től a VI. korcsoportig. A legkisebb korosztályban a lányoknak 1,5 km-es távot kellett teljesíteni, amely fokozatosan emelkedett nem és korosztály szerint, a legidősebb fiúknak szóló 5 km-es távig. A verseny egyéni és csapatszinten egyaránt zajlott, a résztvevő iskolák az egyéni versenyzők mellett 5 fős csapatokat is indíthattak. Idén a budapesti, miskolci és veszprémi iskolák szerepeltek kiválóan a versenyen, 10, 6, illetve 5 éremmel térhettek haza.

Ezen az eseményen is jelen volt az MDSZ hulladékmentes sportolásról szóló kampánya, a „Sport Without Waste” elnevezésű program, amelyben a tanév végéig több diákolimpia országos döntőn és megyei versenyen jelenik meg a fenntarthatósággal foglalkozó edukációs stand, és buzdítja a résztvevőket a környezettudatos sportolásra, pl. saját kulacs használatára, és a keletkező hulladékok szelektív gyűjtésére.

Borítókép: Schmidt Ádám, Németh Balázs és Balogh Gábor a mezei futóbajnokság eredményhirdetésén

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.