Aki követte a Budafok szárnyalását a labdarúgó Magyar Kupában, az nem lepődött meg Beke Péter teljesítményén. A másodosztályú BMTE 22 éves csatára a 2022–23-as szezonban csapata valamennyi kupamérkőzésén, a Bicske, az Iváncsa, a Kisvárda, majd szerda este a Vasas ellen is betalált, az angyalföldieknek három gólt rúgott szerda este a kupaelődöntőben. Ráadásul az edzője, Mátyus János elmondása szerint nem volt százszázalékos állapotban.
Még Szoboszlainál is fiatalabb a félig sérült budafoki hős
Huszonkét éves kora ellenére kalandos életpályával büszkélkedhet Beke Péter. A Budafok csatára tegnap három góllal elsüllyesztette a Vasast a labdarúgó Magyar-kupa elődöntőjében, korábban a Fradinál nevelkedett, később Hamburgban próbált szerencsét, mellesleg végigjárta az utánpótlás-válogatottakat. A Transfermarkt 150 ezer eurója taksálja a piaci értékét, ha így folytatja, hamarosan megduplázhatja az árát a budafoki csatárcsillag.

Beke formája nem csak a kupára korlátozódik, a fiatal csatár már 13 gólnál jár az NB II-ben.
A fővároshoz közeli Tárnokról származó támadó a Ferencvárosban nevelkedett, és a zöld-fehéreknél töltött időszakában a korosztályos válogatottban is bemutatkozhatott.
Nem tartott sokáig a népligeti korszak, Beke 16 éves volt, amikor Hamburgba költözött, továbbra is számítottak rá az utánpótlás-válogatottakban. A német időszak egyik legnagyobb eredményeként pályára léphetett a Hamburg második csapatában, de mégsem maradt az északnémet városban, 2021-ben hazatért, Zalaegerszegre igazolt.
A ZTE-ben nem kapott lehetőséget, innen vezetett az útja Budafokra, ahol kezdi befutni azt a pályát, amit jósoltak neki a szakemberek. A Vasas elleni kupaelődöntőben negyedóra alatt szerzett mesterhármast, és a Puskás Arénában majd a korábbi csapata, a ZTE ellen mutathatja meg, hogy kár volt lemondani róla.
Beke márciusban múlt 22 éves, semmivel sincs lekésve, néhány hónappal fiatalabb, mint a legtöbbre taksált magyar labdarúgó, Szoboszlai Dominik. A két labdarúgó becsült piaci értéke között hatalmas az eltérés: a magyar válogatott csapatkapitánya jelenleg 40 millió eurót ér a piacon, Beke 150 ezret. A budafoki csatárcsillag értéke bizonyosan változik majd, legkésőbb a nyártól, és az sem lenne meglepő, ha a tárnoki származású fiatalember a következő szezont már az élvonalban töltené.
Borítókép: Beke mesterhármasával küldte haza a Vasast a Magyar Kupa elődöntőjében (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kós Hubert hatalmas titkot árult el a világcsúcsáról
Tízéves rekordot adott át a múltnak olimpiai bajnokunk, az is kiderült, mit mondott a világhírű edzője, Bob Bowman.

Hamilton kiadta az ukázt: könyörtelennek kell lenni Verstappennel
A Red Bull feljavulásával a holland pilóta visszaszállt a vb-címért folyó harcba.

Világsztár edzőt jelentett be a Ferencváros Európa-liga ellenfele
Rafael Benítez évente 4,4 millió fontot keres majd.

Fabregas kedvencére fáj az Inter foga, mesés ajánlatot tettek a Real reménységéért
A 21 éves játékos egyre jobb formát mutat az olasz bajnokságban, legutóbb a Juventusnak rúgott győztes gólt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk