Martin Albertsen még egy lépéssel közelebb került a Ferencvároshoz. A 45 éves dán szakember az idény végén távozik a Svájci Kézilabda-szövetségtől, és a jelenlegi munkaadója kommünikéjéből az derül ki, hogy Albertsen maga kérte a szerződése felbontását. Erre nyomós oka volt. – Martin Albertsen, a női felnőttválogatott szövetségi kapitánya, az U20-as csapat szövetségi edzője, illetve az akadémia vezetőedzője saját kérésére távozik, és egy európai topklub irányítását veszi át – írta közleményében a svájci szövetség. Albertsen jelenlegi munkáltatója hozzátette, hogy a dán edző érkezését az új klubja leghamarabb június elejéig nem fogja bejelenteni.
Június elején jelentheti be a Fradi Elek Gábor utódját
Nyílt titok, hogy Martin Albertsen lehet a Ferencváros női kézilabdacsapatának az új edzője. A dán szakember kinevezésének időpontja lóg a levegőben, Albertsen jelenlegi munkaadója, a Svájci Kézilabda-szövetség szerint június elején lesz hivatalos az edző bejelentése a Népligetben.

Albertsen néhány napja jelezte távozási szándékát, és azzal érvelt, hogy talán az életben egyszer adódik ilyen lehetőség, hogy európai topklub irányítására kérjék fel. A bejelentést valószínűsíti a zöld-fehérek ügyeiben általában jól értesült portál, az Üllői út 129 is átvette a hírt. A honlap dán forrásra hivatkozva megjegyzi (újabb érdekes csavar…), hogy a júliusi romániai Európa-bajnokságon még Albertsen fogja irányítani a svájci U20-as csapatot.
A Ferencváros június első hétvégéjén részt vesz a Bajnokok Ligája négyes döntőn. Talán már abban a tudatban lépnek pályára a játékosok, hogy tudják, ki lesz a szezon végén távozó edző, Elek Gábor utódja. Bár a kérdés alighanem eldőlt, egy jelöltre szűkült a kör. Martin Albertsen lehet a befutó.
Borítókép: Martin Albertsen (Fotó: Getty Images/Jan Christensen)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Aranylabda? Simeone nem is érti, mi történt a Barcelona játékosával
A katalánok egyik futballistája sérülés miatt idén már biztosan nem lép többet pályára.

Olyan dolog történt a Ferencvárossal, amire közel négy éve nem volt példa
Az FTC trénere elmondta, mi a csapata feladata a fájdalmas vereséget követően.

A haját vesztő Guardiola eddig hitte azt, hogy Haalandék tisztelik őt
A norvég támadó szerint élete végéig emlékezni fog a kedd esti mérkőzésre.

Ringháború: Ali és Frazier öröksége a lányaikban élt tovább
Egyetlen rivalizálás, két generáció, ugyanaz az örökség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Aranylabda? Simeone nem is érti, mi történt a Barcelona játékosával
A katalánok egyik futballistája sérülés miatt idén már biztosan nem lép többet pályára.

Olyan dolog történt a Ferencvárossal, amire közel négy éve nem volt példa
Az FTC trénere elmondta, mi a csapata feladata a fájdalmas vereséget követően.

A haját vesztő Guardiola eddig hitte azt, hogy Haalandék tisztelik őt
A norvég támadó szerint élete végéig emlékezni fog a kedd esti mérkőzésre.

Ringháború: Ali és Frazier öröksége a lányaikban élt tovább
Egyetlen rivalizálás, két generáció, ugyanaz az örökség.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!