Sok minden utalt arra, hogy Lisztes Krisztián az eddigieknél is nagyobb lehetőséget kap és kezdő lesz az Újpest ellen. Az elmúlt hetekben jól játszott, csereként a Fehérvár és a Vasas ellen is gólt szerzett, a Fradi honlapja szombaton terjedelmes inerjút közölt a 17 éves reménységgel.
Meglepetésember a Fradi kezdőjében, de nem Lisztes Krisztián
Sztanyiszlav Csercseszov meglepetéssel szolgál az Újpest elleni derbin. A várakozásokkal szemben nem Lisztes Krisztiánt, hanem egy másik fiatalt, Baráth Pétert jelölt a kezdőtizenegybe. A Fradiban három, az Újpestben egyetlen magyar – Csoboth Kevin – szerepel a labdarúgó NB I 29. fordulójának rangadóján.

Sztanyiszlav Csercseszov mégis úgy gondolta, korai lenne még az a felelősség, hogy Lisztes kezdő legyen a derbin. Az orosz tréner mégis szolgált meglepetéssel. A kisvárdai születésű, a télen a Debrecentől igazolt Baráth Péter ott van a Ferencvárosban. Baráth eddig csupán egyszer, a Paks ellen kezdett a Fradiban.
Baráth mellett Pászka Lóránd és természetesen Dibusz Dénes a másik két magyar a Fradiban, két válogatott, Botka Endre és Vécsei Bálint is csupán csere. Betegség miatt Ryan Mmaee még a keretben sincs, a sérülésből felépült testvére, Samy kispados.
Így áll fel a Fradi: Dibusz – Pászka, Kovacevic, Knoester, Civic – Gojak, Baráth, Tokmac – Traoré, Marquinhos, Owusu.
Az Újpest tizenegyében egyetlen magyar futballista található, a hetek óta válogatott formában futballozó Csoboth Kevin, aki anno utánpótláskorúként egy évet az FTC-nél is eltöltött. A lila-fehér szurkolóknak persze ennél fontosabb, hogy Nebojsa Vignjevics visszatérése óta az Újpest négy mérkőzésen tíz pontot szerzett, nem szenvedett vereséget, 37 ponttal jelenleg a hatodik helyen áll, nem fenyegeti a kiesés. Senki sem számít arra, hogy ismét vérengzés lesz, mint szeptemberben, amikor a Fradi 6-0-ra győzött a Szusza-stadionban.
További Sport híreink
Így áll fel az Újpest: Nikolics – Kastrati, Ancoulasz, Hall, Antonov – Boumal, Onovo – Pauljevic, Mörschel, Csoboth – Goure.
Borítókép: Baráth Péter és Owusu Kwabena gólöröme a Paks elleni meccsen (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Varga Barnabásék súlyos pénzbüntetéséről döntött az AEK tulajdonosa, bement az öltözőbe
Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

A FIFA elnöke szerint az oroszokat vissza kell engedni a futballpályákra
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Varga Barnabásék súlyos pénzbüntetéséről döntött az AEK tulajdonosa, bement az öltözőbe
Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

A FIFA elnöke szerint az oroszokat vissza kell engedni a futballpályákra
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!