Csúnyán felsült a Transfermarkt. Az oldal exkluzív információja tévesnek bizonyult, Karim Benzema a következő idényben már nem lesz a Real Madrid játékosa, ezt a klub a saját honlapján jelentette be.
Váratlan fordulat: Karim Benzema távozik a Real Madridtól
Váratlan bejelentést tett vasárnap a honlapján a Real Madrid. A klub a hivatalos oldalán bejelentette a francia támadó, Karim Benzema távozását.

Benzema 2009 óta játszott a Realban, a tizennégy szezon során a Bajnokok Ligáját ötször, a spanyol bajnoki címet négyszer nyerte meg a csapattal, amellyel összesen 25 trófeát szerzett.
A tavalyi BL-győzelemben játszott kulcsszerepének köszönhetően Benzema 2022-ben elnyerte az Aranylabdát is.
Carlo Ancelotti úgy nyilatkozott: Benzema megérdemli, hogy a Santiago Bernabéu közönsége előtt búcsúzzon a futballtól. A búcsú meglesz, ma 18.30-tól a Real hazai pályán, az Athletic Bilbao ellen zárja a La Liga 2022/23-as idényét.
A szaúdi állami televízió szinte a Real közleményével egy időben bejelentette, hogy Benzema Szaúd-Arábiában folytatja a pályafutását, a bajnok Al-Ittihaddal kétéves szerződést írt alá.
További Sport híreink
Borítókép: Benzema tizennégy évet töltött a Real Madridban (Fotó: MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.

Válogatott formában a csatár, mégsem lett Bárány az MTK farkasa
Bárány Donát duplázott a péntek esti bajnoki mérkőzésen.

Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.

Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.

Válogatott formában a csatár, mégsem lett Bárány az MTK farkasa
Bárány Donát duplázott a péntek esti bajnoki mérkőzésen.

Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.

Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!