A Fradi megbízott vezetőedzője, Máté Csaba kicserélte a a fél csapatot a KÍ elleni találkozóhoz képest. Főként a hátsó régiót érintette keményen az átalakítás: a védelemből mindössze Samy Mmaee maradt, kikerült Botka Endre sérülés miatt, Mats Knoester és Eldar Civic is, míg a védekező középpályás posztról Baráth Péter és Amer Gojak szorult ki. A helyükön Cebrail Makreckis, Ibrahim Cissé, Cristian Ramírez, Sigér Dávid és Marquinhos kapott bizalmat.

Még jó, hogy az Európa-konferencialigában nincsen VAR, ugyanis a 7. percben Burt három ember között bejutott a tizenhatoson belülre, az ötös sarkáról ellőtte, Dibuszról Cissé kezére pattant a labda, majd kiperdült az alapvonalon túlra – visszanézve talán tizenegyest ítélt volna a játékvezető. Jó fél ház volt a Groupama Arénában, ami jelzi, hogy a BL-kudarc miatt a szurkolók nem fordítottak hátat a csapatnak, és buzdították is a kedvenceiket. A Klaksvík ellen a tábor elég korán ébresztőt kiáltott, ezúttal türelmesebbek voltak a fanatikusok az első rossz passzoknál. A játékosok pedig a 16. percben ezt góllal hálálták meg, ami akkor is értékes, ha nagyon potya volt: szöglet után Sigér Dávid középről, 15 méterről, egyből lőtt, a labda felperdült az egyik védőn, nagy ívben és lassan hullott a kapu felé, Mannus kapus mégis mellé nyúlt a gólvonalon, és így a hálóban kötött ki – 1-0.
Ezután már egyértelmű fölényben futballozott a Fradi, és a 32. percben megduplázta az előnyét: Traoré adott jobbról középre, lecsapott a labdára Ramírez, aki 18 méterről ellőtte, a labda megpattant egy védő sarkán, és a jobb alsó sarokba vágódott – 2-0.
Ramírez góljánál szó szerint felrobbant a stadion, a hosszú idő után visszatért hátvéd egyéni meglátása színt vitt a zöld-fehérek addigi tanácstalan játékába. A gólszerző a találat után a családja felé futott, s előttük ünnepelt.
Az írek alig jutottak át a hazai térfélre, ha mégis, akkor ott azonnal elveszítették a labdát, de a szünetig megúszták újabb gól nélkül. Utána viszont azonnal megkapták a harmadikat, a 46. percben Ramírez remek beadását a nagy lendülettel érkező Traoré 5 méterről fejelte a hálóba – 3-0. Egyoldalú játék zajlott a gyepen, a Fradi olykor tűzijátékot rendezett a Shamrock kapuja előtt, amely csak rövid percekre tudott kiszabadulni a nyomás alól. A 74. percben Traoré lefutotta a védőjét, a lövése a kapusról az egyedül érkező Varga Barnabás elé perdült, ő pedig 7 méterről a hálóba helyezett – 4-0. Ezután az írek csaknem szépítettek, Kenny lövése a keresztlécről pattant ki Burt elé, az ő lövését pedig Dibusz védte szépen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!