
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédberceli csapat mellett a másik döntős H-Terasz jutott a július 16-án megrendezett nyolccsapatos budapesti nagydöntőbe.
Ezt követően Csepelen bombaerős mezőny jött össze, végül óriási izgalmak után a győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark kvalifikálta magát az országos fináléba.
Az MK-sorozat harmadik állomásán győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még örülhetett Tápiószentmártonban, majd legvégül Balatonfűzfőn az Airnergy FC és a H.O.P.E. harcolta ki a szereplést a fináléban.
Nem csoda, hogy a kispályás foci rajongói már nagyon várták a július 16-i időpontot, és az Origo élő közvetítésének köszönhetően azok is egész nap élvezhették a jobbnál jobb mérkőzéseket, akik a rekkenő hőségben nem tudtak kilátogatni a minifutball-válogatott bázisaként is szolgáló csepeli helyszínre, ahol a finálé zajlott.
Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött meg a Tippmix Minifoci Magyar Kupa döntőjének első mérkőzése, rögtön egy igazi rangadóval, ugyanis a Szilasi és Barátai és az SZPCDSE-ECECE feszült egymásnak. Mindkét csapatban több magyar válogatott játékos is szerepelt, így
nem csoda, hogy jó meccset láthatott a szépszámú közönség, és egygólos ceglédberceli sikert.
Ezt követően is kiváló mérkőzések voltak a csoportkörben, annak ellenére, hogy a nyári hőség nem könnyítette meg a játékosok dolgát. Az A csoportban az SZPCDSE-ECECE a Szilasi legyőzése után a másik két összecsapását is megnyerte, így kilenc ponttal, hibátlan mérleggel jutott tovább. A Szilasi az elvesztett első mérkőzést követően legyőzte a H-Teraszt és a Lázár Lovasparkot is, így második helyen ment a négy közé. A H-Terasz lett a harmadik, míg a futsal NB I-es és NB II-es játékosokkal felálló Lázár Lovasrpark némi meglepetésre pont nélkül fejezte be a nagydöntőt.

A B jelű négyesben a H.O.P.E. két sikerrel nyitott, a Futottak Még csapata két vereséggel, míg a Todor egy siker mellett egy vereséget könyvelhetett el. A csoportkör utolsó fordulójában a Futottak Még nem tudott javítani, és a számukra tét nélküli meccsen 7-1-re kaptak ki a Todortól. Az utolsó csoportmeccsen az Airnergy és a H.O.P.E. játszott sorsdöntő meccset. Mivel az előbbi nyert, így három hatpontos csapat lett végül a csoportban, így a minitabella döntött, ahol nem számítottak a Futottak Még elleni eredmények. Ebből végül az Airnergy és a H.O.P.E. jött ki jól, ez pedig azt is jelentette, Todor búcsúzott a tornától.
Az elődöntőben a H.O.P.E. az SZPCDSE-ECECE együttesével, míg az Airnergy a Szilasi és Barátaival találkozott.
A H.O.P.E.–SZPCDSE-ECECE mérkőzés első percei nagy taktikai csatát hoztak, egyik csapat sem mert nagyot kockáztatni. A 10. percben szerzett vezetést az SZPCDSE-ECECE Horváth Richárd öngóljával, de nem sokáig örülhetett a ceglédberceli együttes, ugyanis Seregy Tamás szinte azonnal egyenlített. A válogatott játékos a 12. percben újra villant, így már a H.O.P.E.-nál volt az előny (1-2). A maglódi csapat a második félidő elején kiválóan tartotta az előnyét, a taktikus játékkal nem tudott mit kezdeni az SZPCDSE-ECECE. Ez így volt a folytatásban is, a végén előbb már a kapus, Bohony Bálint is többször előre merészkedett, majd Kövesdi Zsomborral próbált 6 az 5 ellen játszani a hátrányban lévő együttes.
Ez sem hozott sikert, így a H.O.P.E. jutott a döntőbe.