Vingegaard már megtette, Valter Attila viszont még nem vallott színt

Jonas Vingegaard, a Tour de France idei győztese a vasárnapi utolsó szakasz előtt bejelentette, hogy idén elindul a spanyol kerékpáros körversenyen, a Vuelta a Espanan is. Primoz Roglic részvétele már régóta biztos, így a Jumbo-Visma várhatóan ismét két csapatkapitánnyal vág neki a harmadik háromhetes viadalnal. Valter Attila keményen készül, az egyik edzőtáborból a másikba tart, de hivatalos megerősítést továbbra sem nyert, hogy a legjobb magyar bringás ott lesz-e a Vueltán.

2023. 07. 24. 9:43
Valter Attila, Jonas Vingegaard
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Roglic és Vingegaard: egyszerre csapat- és vetélytársak

Ez a helyzet persze nem először áll elő. A 2021-es Tour de France-nak a Jumbo-Visma még Roglic vezetésével vágott neki, ám a szlovén bringás a kilencedik szakasz előtt feladta a versenyt. Vingegaard lépett elő főnökként, s bizonyította a képességeit azzal, hogy az összetettben másodikként végzett Tadej Pogacar mögött. Roglic a 2022-es Touron is pórul járt, az ötödik szakaszon balesetet szenvedett, megsérült a válla, kétperces hátrányba került, amivel elvesztette az esélyét a végső győzelemre, s az utolsó hét előtt kiszállt a versenyből.

Vingegaard és Roglic idén eddig kerülte egymást, előbbi a Girót, utóbbi a Tourt hagyta ki, s persze a Girót Roglic, a Tourt pedig Vingegaard nyerte meg. A Vueltán újra összecsapnak. Érdekesség, hogy a hírek szerint a Jumbo-Visma első számú hegyi segítője, Sepp Kuss is indul a Vueltán, ami további jele annak, hogy a csapat az idei harmadik háromhetest is be akarja húzni.

 

Valter Attila útja: ob, Andorra, Tignes

Bennünket persze jobban foglalkoztat, hogy Valter Attila végre lehetőséget kap-e. A legjobb magyar országúti bringás a Girón és Touron sem indult, címét megvédve magabiztosan megnyerte a magyar bajnokságot, s azóta is keményen készül – reméljük a Vueltára. Ő maga legutóbb négy napja, július 20-án a következőket posztolta:

„A Pireneusokból az Alpokba, közben pedig egy kis spanyol Riviéra! Egy eseménydús otthon töltött időszak után újra kemény munka várt rám Andorrán, a második otthonomban. Húsz napot tudtam készülni, gyakorlatilag tökéletes körülmények között. A hegyekben is teljesen megérkezett a nyár, engem pedig alig lehetett leszedni a bringáról. Minden percet élveztem a nyeregben, miközben a formám szuperül alakul és a motiváció se fogyott a Tour de France-nak köszönhetően! Most egy villámnyaralás keretében próbálom kipihenni magam és halványítani a bringás barnulást, Barcelona környékén a tengerparton. Holnap pedig már utazom Tignesbe, a francia Alpokba, a következő csapatedzőtáborba. Eddig mindössze pár órát voltam ebben a városban, de az elég emlékezetesre sikerült. Nagyon várom, hogy újra egy szervezett táborba készüljek a srácokkal, ha a fejlődés pedig töretlen marad, akkor biztos emlékezetes második fele lesz a szezonnak!”

Arról tehát ő maga sem beszél, hogy valóban ott lesz-e a Vueltán. Megnyugtató, hogy a legtöbb kerékpáros szakportál, köztük a Cyclinguptodate.com kész tényként kezeli Valter indulását. A magyar kerékpáros idén a Gran caminón, a Baszk körversenyen és a Critérium du Dauphiné-n is segített már Vingegaard-nak. Általános megelégedésre.

Evenepoel címvédésre készül a Vueltán

Vingegaard és Roglic lesz a két favorit, de azért ne vegyük biztosra a sikerüket. A tavalyi győztes, a belga Remco Evenepoel (Soudal–QuickStep) kihagyta a Tourt, a Vueltára készül, csakúgy, mint Geraint Thomas (Ineos Grenadiers), Richard Carapaz (EF Education–EasyPost) pedig már az elején feladta a francia körversenyt. 

Rangját tekintve ugyan a Vuelta a harmadik háromhetes viadal, de az idei rajtlista alakulását látva messze nem C verseny. 

Borítókép: Valter Attila és Jonas Vingegaard (Fotó: SCA/Cor Vos/Ivan Benedetto

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.