Norris második helye azért is értékes volt, mert sokat kellett küzdenie érte. A hajrában Sergio Pérez (Red Bull) ott loholt a nyomában.
– Nem volt könnyű futamom, különösen azért, mer Checo felzárkózott mögém a verseny végén. Viszont nem volt elég gyors hozzá, hogy utolérjen, szóval elégedett vagyok. Lenyűgöző, hogy ismét a dobogóra álltunk – mondta a brit versenyző, aki abban azonban nem bízik, hogy a közeljövőben megszerzi első győzelmét is.
– Talán majd akkor sikerül, ha Max visszavonul. A Red Bull egyszerűen túl gyors. Esetleg akkor jöhet össze, ha hibáznak. De mi most az elmúlt négy-öt futamon mutatott fejlődésünkkel is nagyon elégedettek vagyunk. Korábban az időmérő első szakaszából is nehéz volt továbbjutunk, most viszont rendszeresen versenyben vagyunk a dobogós helyezésekért. Egyelőre megelégszünk ezzel, egyszer pedig majd eljön a mi időnk – tette hozzá.
Pérez teljesítménye ugyan ismét elmarad csapattársáétól, Verstappenétől, de a mexikói legalább ismét dobogóra állt, ami az elmúlt hónapokban csak elvétve sikerült neki. Ráadásul a kilencedik helyről küzdötte magát előre, megdolgozott a harmadik helyért.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!