– Nem vagyok nagyon érzelmes, de amikor az első dobás után meghallottuk, hogy „Ria! Ria! Hungária!”, akkor végigszaladt párszor rajtam a hideg, és ez kellett ahhoz, hogy ezt az eredményt együtt el tudjuk érni – mondta Halász a színpad előtt álló szurkolóknak, akik a dobogóra lépésekor is éppen az idézett rigmussal köszöntötték őt.
Halász Bence vasárnap, a döntő után várható ünneplésére utalva a Bajnokok Ligája-győzelem után elszállt Jack Grealish nevét emlegette, így aztán nem úszta meg a következő napokra vonatkozó kérdést sem.
– Mától elkezdődött a visszaszámlálás a következő évi Európa-bajnokságra és olimpiára, innentől csak arra fókuszálok – hangzott a válasz, amelynek pontos értelmezéséhez fontos megemlíteni, hogy Halász huncut vigyorral az arcán fogalmazta meg ezt a mondatot.
Később az MTI-nek komoly célt is megfogalmazott: pályafutása során olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet is szeretne szerezni.
A budapesti atlétikai világbajnokság további híreit itt olvashatja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!