Magyarország rendszeres résztvevője a darts csapat-világbajnokságnak, ám eddig kevés sikert ünnepelhettünk az évek során. A magyar kettős a 2015-ös és a 2016-os tornán tudott meccset nyerni. No meg most már a 2023-as vb-n is, Kovács Patrik és Sárai Levente ugyanis esélyt sem adott Indiának.
Magyar henger, ilyet még nem láttunk a világbajnokságon
Kovács Patrik és Sárai Levente esélyt sem adott az indiaiaknak. A magyar páros 4-0-s győzelemmel rajtolt a frankfurti darts csapat-világbajnokságon. A bravúr, a továbbjutás viszont nem jött össze, Kanada a csoportdöntőn 4-1-re nyert Magyarország ellen.

A magyar kettős végig fölényben játszott, az első legben a rutinosabb Kovács, a másodikban a tornán újonc Sárai dobta meg a kiszállót. A következő két legben ismét Kovácsé volt az utolsó szó, a magyar csapat a torna történetében először hozott legveszteség nélkül meccset.
A péntek délutáni siker után este, Kanada ellen a csoportelsőség és ezzel együtt a nyolcaddöntőbe jutás volt a tét a magyarok számára. A juharlevelesek esélyesebbnek számítottak, de a magyarok nagyszerűen kezdtek, a mérkőzés jelentős részében jobb átlaggal dobtak, mint a kanadaiak.
Sajnos a rutinosabb ellenfél a kiszállóknál nem akart hibázni, csak akkor, amikor már komolyabb előnybe került. Végül Kanada 4-1-es sikerrel hozta a papírformát, de a magyar páros emelt fővel búcsúzott a csapat-vb-től.
Borítókép: Kovács Patrik és Sárai Levente (Fotó: PDC Hungarian Fan Club/Vörös Nándor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Schäferék emberhátrányban mentettek pontot Augsburgban, de ezt már csak a kispadról láthatta Rossi kedvence
Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Némi derű a skandináv pesszimizmusra a kézilabda Eb rajtján
A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Luke Littler ezt a csatát nem nyerhette meg a 71 éves dartslegenda ellen
Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Schäferék emberhátrányban mentettek pontot Augsburgban, de ezt már csak a kispadról láthatta Rossi kedvence
Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Némi derű a skandináv pesszimizmusra a kézilabda Eb rajtján
A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Luke Littler ezt a csatát nem nyerhette meg a 71 éves dartslegenda ellen
Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!