Két könnyebb szakasz után ma a legnehezebbel folytatódott a spanyol kerékpáros-körverseny. A Pireneusokban a 134,7 kilométeres etapot hegyi befutó zárta a 2115 méter magas, kiemelt kategóriájú Col du Tourmalet tetején, ahova 18,9 kilométeren átlagban 7,4 százalékos meredekségű emelkedőn kellett felmászni, de előtte is volt három hegy: sorrendben az 1794 méteres Puerto de Portalet (3. kategória, 4,4 kilométer, 5,4 százalék), az 1709 méteres Col d’Aubisque (kiemelt kategória, 16,5 kilométer, 7,1 százalék) és az 1378 méteres Col de Spandelles (1. kategória, 10,3 kilométer, 8,3 százalék).

A Vuelta 13. szakaszán az összetettben élen állót megillető piros trikóban az amerikai Sepp Kuss tekerhetett a Jumbo–Vismából, aki a spanyol körversenyre a holland csapat két kapitánya, a dán Jonas Vingegaard és a szlovén Primoz Roglic hegyi segítőjeként érkezett, de a 6. szakasz megnyeréséből sokat profitált, a 8. szakasz után ennek köszönhetően állt az élre. Ám az idei Giro d’Italián győztes Roglic, valamint az idei és a tavalyi Tour de France-on egyaránt diadalmasodó Vingegaard is ott volt a top 10-ben, a negyedik és a hetedik helyen. A Jumbo csapatában őket segíti Valter Attila is, honfitársunk pedig a nap elején a 21. helyen állt a 160 fősre fogyatkozott mezőnyben.
Remco Evenepoel szörnyű napja
A Jumbo számára a legnagyobb ellenfélnek egyértelműen a címvédő Remco Evenepoel (Soudal Quick-Step) számított, aki 1:09 perc hátránnyal foglalta el a harmadik helyet. A belgák 23 éves versenyzője jól megy a hegyekben, így nagy megdöbbenést keltett, hogy a második emelkedőn szétszakadozó mezőnyben ő is azok közé került, akik nem bírták a Jumbo sorának tempóját. A Col d’Aubisque tetején már 1:19 perc hátrányban volt Kussék mögött, és mindenki csak találgathatta, hogy mi történt vele. Amikor pedig a jumbósok vezette főmezőny – már Valter Attila nélkül – a Col de Spandelles csúcsához közeledett, Evenepoel hátránya már öt és fél percre nőtt, vagyis egyértelmű volt, hogy nagyon nagy a baj nála. A Soudal Quick-Step csapatbuszában reggel mindenesetre arról nem volt szó, hogy megbetegedett volna.