Az elmúlt két szezonban egyaránt BL-döntőt játszott a Kielce, mindkétszer egy góllal kapott ki. A világklasszis spanyol úgy fogalmazott, idén fenn kell tartaniuk az eddigi szintjüket, hogy eljussanak ismét Kölnbe és megpróbálják megnyerni a négyes döntőt. A csapatok erősorrendjéről nehéz beszélni szerinte, de a B csoportból kiemelkedik a Barcelona és a Veszprém, míg az A jelű nyolcasban ugyanígy említette saját csapata mellett a Kielt és a PSG-t, de az Aalborgról, a Kolstadról és a Szegedről sem feledkezett meg.
A világ egyik legjobbja tiszteli a Szegedet, amelynek kis híján a játékosa lett
Alex Dujsebajev megmutatja magát a szegedi szurkolóknak, mármint azoknak, akik a csütörtöki Bajnokok Ligája csoportmérkőzés kedvéért elzarándokolnak Lengyelországba. A kiváló jobbátlövő nem becsüli le a nyáron teljesen átalakult Szegedet, de nem akart elmerengeni azon, hogy januárban az édesapjával és a testvérével kis híján a Tisza-partra költözött.

Remili és Jahja a legjobbak között
Minden év januárjában a norvég Tv2 sportújságírója, Stig Nygard nyilvánosságra hozza a világ legjobb férfi kézilabdázóinak ötvenfős listáját. Ezen idén a harmadik helyen végzett A. Dujsebajev Dika Mem és Jim Gottfridsson mögött.
– Nagyon örülök, hogy rajta vagyok ezen a listán, de az egyéni elismerések helyett fontosabb, hogy csapatként jól teljesítsünk a klubommal és a válogatottal, mert úgy lehet trófeákat nyerni. A mai kézilabdában a jobbátlövő a legfontosabb pozíció. Az itt játszók rengeteg gólt szereznek és sok asszisztot osztanak ki, szóval fontos a szerepük a csapatban.
Kik a legjobb balkezes átlövők? Biztosan közéjük tartozik Mem, Gidsel vagy éppen Nedim Remili, de Omar Yahja, Maqueda és Branko Vujovics is
– válaszolta a magyar lapnak.
Borítókép: Alex Dujsebajev jól érzi magát Kielcében (Fotó: AFP)
Dujsebajev apja a fiáról a 2022-es BL-döntőben elhibázott hetese után:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!