– Bellingham rendben van. A combjai megszenvedték a rossz állapotú pályát, és el is fáradt, de ez normális – hangsúlyozta Ancelotti, majd hozzátette. – Egyértelmű, hogy a győzelemre fogunk törekedni a Barcelona ellen, megvan a tervünk.
A BL-ben a Barcelona is 2-1-re nyert hét közben, s ugyanúgy százszázalékos három forduló után, mint a Real Madrid. A sérülésekkel viszont több gondja akad Xavinak, aki szándékosan homályosan fogalmazott a lehetséges visszatérőkről. Raphinha csütörtökön, Robert Lewandowski, Frenkie de Jong, Pedri és Jules Koundé pénteken edzett újra a többiekkel a kihagyása után.
– Nem fogok semmit elárulni a kezdőcsapattal kapcsolatban – jelentette ki határozottan Xavi. – Engem is meglepett, hogy milyen hamar visszatértek a sérültjeink, ebből is látszik, hogy az El Clásico milyen nagy meccs, senki sem akar lemaradni róla.
A katalánok mestere ugyanakkor korábban úgy fogalmazott, nem fog kockáztatni a sérülésből visszatérő játékosai esetén. Az elmúlt hetekben több fiatal játékos is bizonyította Xavinak, hogy rájuk is számíthat. Ez megnyugtathatja a Barcelona edzőjét, ugyanakkor nehéz megmondani, hogy győztes gólja után Marc Guiu vagy éppen Fermín López mennyire került közel ahhoz, hogy teljes keret esetén is meghatározó szerephez jusson.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!