Az időzítés tökéletes: a magyar válogatott vasárnap este veretlenül lett csoportelső az Európa-bajnoki selejtezőkön, másnap délelőtt bemutatták a róla szóló könyvet. A Ch. Gáll András által jegyzett mű – amely az Inda Press könyvkiadó és az Index gondozásában került a könyvesboltokba – a 2018-ban megjelent könyv folytatása, a Marco Rossi – Folytassa, Mister! címet viseli, és az azóta eltelt időszak legfontosabb történéseivel bővült ki. A sajtóbemutatón a szerző mellett jelen volt az 59 esztendős tréner is, aki több érdekes történetet elevenített fel, többek között azt, hogy 2012-ben kis híján felhagyott az edzői mesterséggel és könyvelőnek állt, azonban éppen abban a budapesti étteremben fordult a sorsa – és került nem sokkal később a Budapest Honvédhoz –, ahol a hétfői bemutatót tartották.
A beszélgetés során Marco Rossi elmondta, Magyarországon teljesen más edző lett belőle, de ez valahol természetes is, hiszen mint minden más mesterségben, itt is folyamatosan fejlődni, tanulni kell. Hozzátette, ő nem tartozik az innovatív edzők közé, sokkal inkább, mint egy szabó, az adott játékosanyagból próbálja meg kihozni a lehető legtöbbet, de emellett természetesen az újítók taktikai újdonságait is folyamatosan felhasználja a munkája során. Marco Rossi elárulta, hogy edzői pályafutása legjobb mérkőzésének az angolok ellen idegenben 4-0-s sikerrel zárult találkozót tartja, míg a legemlékezetesebb pillanatnak a múlt csütörtöki, bulgáriai 2-2-es végeredmény kialakulását nevezte.