A tavasszal még további összegeket lehet keresni:
- a 16 közé jutás hatszázezer (227,88 millió forint),
- a 8 közé jutás egymillió (379,80 millió forint),
- a 4 közé jutás kétmillió (759,60 millió forint),
- a döntőbe jutás hárommillió (1,14 milliárd forint),
- a bajnoki cím további kétmillió eurót (759,60 millió forint) ér.
Az igazán nagy pénz továbbra is a BL-ben van
A Fradi az előző idényben is továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba a nemzetközi porondon, akkor az eggyel erősebb kupasorozatban, az Európa-ligában megnyerte a csoportját, amivel a nyolcaddöntőbe jutott, ott a német Bayer Leverkusen ellen esett ki. Az előző idénybeli nemzetközi szerepléssel 9,48 millió eurót keresett a Fradi.
A Konferencialigában a legalacsonyabb az UEFA pénzalapja, amelyből részesülnek a csapatok, a legnagyobb pénzt pedig továbbra is a csúcsnak számító Bajnokok Ligája fizeti. Ebben az idényben ott csak a csoportkörbe jutásért 15,64 millió euró járt a kluboknak. Tehát bár jól keres a Fradi a nemzetközi porondon, visszanézve is sokba került a feröeri Klaksvík elleni váratlan kiesés a BL-selejtező első fordulójában még a nyáron, nem véletlenül került a kudarc az előző évadbeli El-menetelést tető alá hozó Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző állásába.
Borítókép: Fradi-szurkolók a Fiorentina elleni meccsen az Üllői úton (Fotó: Ladóczki Balázs)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!