„Hárommillió forintot adományozott a világbajnoki címért járó jutalomból Losonczi Dávid, az Év kötöttfogású birkózója. Az ESMTK és a KIMBA bajnoka a pesterzsébeti római katolikus egyháznak, a helyi nyugdíjasoknak, valamint a kerületben élő rászoruló családoknak egy-egy millió forintot ajánlott fel. Le a kalappal, Dávid!” – írta ki ma a Facebook-oldalára a Magyar Birkózók Szövetsége.
![Losonczi Dávid](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/12/MWkHx1y9qDzWm_MIsm1UL26UeOSfYajsSn85o8luNoM/fit/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4YWUxYTVhYzUwNjRkMDg4YjE4NzI3ODQ5ZjRiMzVi.jpg)
A belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szeptember 24-én a kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoport – amely olimpiai kategória – döntőjében Losonczi Dávid (ESMTK–KIMBA) súlyos bírói hiba következtében kapott ki 8:7-re a török Ali Cengiztől, hiszen egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg. Versenyzőnk csaknem egy percen át szorította le ellenfelét, a mérkőzésvezető kétszer is megítélt volna a tust, de a szőnyegelnök nem értett vele egyet, a pontozóbíró pedig olyan helyzetben volt, hogy nem láthatta a szituációt. A szőnyegelnök azonban igen, és ő hatalmasat hibázott. A történek után Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó-szövetség (UWW) szerb elnöke elnézését kért a 23 éves Losonczitól, aki a higgadtan vette át az ezüstérmet az eredményhirdetésnél, ezzel is sokak szimpátiáját kivívva. Később pedig az UWW úgy döntött, hogy Cengiz mellett őt is világbajnoknak nyilvánítja.