– Türelmes voltam, tudtam, hogy eljön a nap, amikor visszatérhetek – mondta Djokovics, aki egyik kedvenc helyszínének nevezte a kaliforniai sivatagban található Indian Wellst.
A fókuszt ugyanakkor Djokovics idén a Grand Slam-tornák mellett a párizsi olimpiára helyezi, az ötkarikás aranyérem ugyanis még hiányzik sikerekben gazdag karrierjéből. Négy év múlva Indian Wells közelében, Los Angelesben lesz az olimpia, s bár edzője, Goran Ivanisevic korábban úgy fogalmazott, hogy Djokovics akkor is ott lenne a mezőnyben, a szerb ezt most nem jelentette ki.
Minden benne van a pakliban, csak nem tudom, nekem mennyi lapot osztanak még.
Nagyon szívesen játszanék Los Angelesben, de nem tudom magam ilyen sok időre elkötelezni. Évről évre gondolkozom, meglátom, mit bír a testem és mennyire leszek motivált. Még mindig szeretem ezt a sportot, a legmagasabb szinten tudok versenyezni benne, hiszen én vagyok a világelső, úgyhogy még tovább akarom írni benne a történelmet – hangsúlyozta Djokovics, aki még néhány hétig biztosan a rangsor élén marad, el fog jutni 418, éllovasként töltött hétig is. Nadal éppen feleennyit, 209-et mondhat magáénak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!