Bartucz taktikája: vasárnap szét kell szedni a portugálokat!

Nem jött össze a bravúr, a magyar férfi-kézilabdaválogatott 29-25-re kikapott Norvégiától a Tatabányán zajló olimpiai selejtezőtorna második játéknapján. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a terv jó volt, de sok ziccer és hétméteres maradt ki, emiatt lett nagy a hátrány, amit minden erőt beleadva sem sikerült ledolgozni. A továbbjutás így vasárnap dől el, Bánhidi Bence szerint a szívet kell kivinni a pályára, Bartucz László pedig azt mondta, szét kell szedni a portugálokat.

2024. 03. 16. 22:27
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A szövetségi kapitány után Bánhidi Bence nyilatkozott: 

– A meccs közben folyamatosan éreztem, hogy egyszerre két ember lohol utánam, ráadásul átlövésből sem tudtunk eredményesek lenni. Nagyon kemények voltak, mi pedig túl sok technikai hibát követtünk el. Küzdöttünk, hajtottunk, hogy utolérjük őket. Ez nem sikerült, de itt van az esély a portugálok elleni meccsen, hogy megcsináljuk, amiért jöttünk.

Holnap semmi mást sem kell kivinni a pályára, csakis a szívünket, az pedig kijuttathat minket Párizsba.

BARTUCZ László
Bartucz László bravúrjai sem voltak elegendők a sikerhez. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A nagyszerűen védő Bartucz László csak annyit mondott, hogy nem lehet a vereség miatt keseregni, mert nincs rá idő, vasárnap egész egyszerűen szét kell szedni a portugálokat...

Borítókép: Chema Rodríguez szerint a terv jó volt, de túl nagy lett a hátrány (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.