Furcsa öngól is segítette a Cityt, az új PL-éllovast

A Manchester City tartalékosfelállásban is 5-1-re kiütötte a kiesőjelölt Luton Townt a Premier League 33. fordulójának szombati mérkőzésén. Pep Guardiola csapata ezzel az élre állt, de vasárnap az Arsenal és a Liverpool is megelőzheti a címvédőt.

2024. 04. 13. 18:16
Haaland ollózása után Hasioka öngóljával került előnybe a Manchester City
Haaland ollózása után Hasioka öngóljával került előnybe a Manchester City Fotó: EPA/TIM KEETON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félig-meddig már a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készült Pep Guardiola, amikor kijelölte a Luton Town elleni kezdőcsapatát. A világoskékeknél Rodri, Bernardo Silva, Phil Foden és Jack Grealish is csak a kispadra ültek le, ahogy Kyle Walker is, az ő esetében ez előrelépés, hiszen sérülés után tért vissza. Ugyanez igaz Edersonra is, a brazil kapus is felépült, és miután az elmúlt két mérkőzést még csak csereként nézte végig, most visszatért a kezdőcsapatba.

A mostanában sokat kritizált Erling Haaland is a meccs elejétől a pályán volt, sőt a második percben is kétszer közel járt hozzá, hogy bevegye a Luton kapuját. Először a kapusba, Thomas Kaminskiba lőtte a labdát, majd a támadás során újra hozzá került a labda, ollózni próbált, a labda Hasioka Daiki fején változtatott irányt. Egyébként Haaland lövéséből feltehetően nem lett volna gól, de a japán hátvéd épp rosszkor volt rossz helyen, az ő öngóljával vezetett a City.

A manchesteri együttes ezután is nagy erőkkel rohamozott, ám eltartott neki, amíg megduplázta az előnyét. A 63. percben kezezés miatt büntetőben reménykedtek a hazaiak, nem kapták meg, egy perccel később mégis ünnepelhettek, mert Mateo Kovacic betalált. Innen már nem volt megállás: Haaland, Jeremy Doku és Josko Gvardiol is betalált, míg a Luton részéről Ross Barkley, ezzel 5-1-re győzött a Manchester City.

A címvédő így a tabella éléről várhatja a 33. forduló további mérkőzéseit. A Citynek 73 pontja van, a vasárnap a Crystal Palace-szal összecsapó Liverpoolnak és az Aston Villával találkozó Arsenalnak egyaránt 71.

Kerkezék nem bírtak a Uniteddel

Kétszer is vezetett a Bournemouth otthon a Manchester United ellen, de Bruno Fernandes mindkétszer kiegyenlített. A hazaiak magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos végig a pályán volt a 2-2-es döntetlen alkalmával.

Premier League, 33. forduló

szombat:
Newcastle United–Tottenham Hotspur 4-0
Brentford–Sheffield United 2-0
Burnley–Brighton 1-1
Manchester City–Luton Town 5-1
Nottingham Forest–Wolverhampton Wanderers 2-2
Bournemouth–Manchester United 2-2

vasárnap:
Liverpool–Crystal Palace 15.00 (tv: Match 4)
West Ham United–Fulham 15.00 (tv: Spíler 1)
Arsenal–Aston Villa 17.30 (tv: Spíler 1)

hétfő:
Chelsea–Everton 21.00 

 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.