Egy igazi tündérmese sokadik fejezetét írja egy ideje a The New Saints csapata. A walesi gárda amellett, hogy az előző kiírásban megszerezte története 16. bajnoki címét, sikerrel vette a Bajnokok Ligája selejtezőjének első kanyarját is, mégpedig igencsak magabiztos teljesítménnyel. A Szentek könnyedén, 4-1-es összesítéssel jutottak túl a montenegrói FK Decsicsen. Azaz, az előző kiírás kezdete óta már a 36. mérkőzésükön maradtak veretlenek.

Nem csoda, ha a csapat – amely egy walesi és egy angol kisváros közös klubja – arany emlékérmet bocsát ki az elmúlt időszak teljesítményének tiszteletére. A The New Saints ugyanis a 32 fordulós bajnokságot 30 győzelemmel és két döntetlennel zárta, ráadásul megdöntve eddigi klubcsúcsát, összesen 117 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját. A fejlődés szemmel látható a gárda játékában, nem véletlen, hogy a klubvezetők abban reménykednek, hogy első walesi csapatként fognak majd bejutni valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportküzdelmeibe.
Noha a walesiek mernek nagyot álmodni, azt nem győzik hangoztatni, nem ők a Ferencváros elleni párharc esélyesei. Ugyanakkor megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy akár a feröeri KI mintájára megtréfálják az elmúlt öt szezon mindegyikében főtáblára jutó ferencvárosiakat.
– A Ferencváros egy hatalmas klub erős kerettel és kiváló szakmai stábbal. De mi is megérdemelten vagyunk itt, persze a mostani ellenfelünk magasabb szintet képvisel, mint az előző körben a montenegrói Decsics. Ennek ellenére nem turistáskodni jöttünk, hogy megnézzük ezt a gyönyörű stadiont. Hiába lesz sok szurkoló, a pályán tizenegy játékos küzd tizenegy ellen. Azt szeretnénk, hogy mindenképpen maradjon esélyünk a visszavágón a továbbjutás kivívására – összegzett Craig Harrison, a walesi együttes szakvezetője, aki eddig nyolc bajnoki címet nyert a csapattal.

Szerinte a csapategység és az összetartás a TNS legnagyobb erőssége, mivel vannak, akik már tíz éve együtt futballoznak. Hozzátette, alapvetően támadó szellemű a csapata, de persze más a helyzet, amikor ilyen nehéz ellenféllel állnak szemben. Alaposan felkészült a Fradiból, megnézte az Üllői útiak új edzőjének, Pascal Jansen korábbi csapatának meccseit is, így holland szakemberről lévén szó, labdaorientált játékra és 4-3-3-as formációra számít a Ferencvárostól, mint a West Ham United elleni felkészülési találkozón.