Verstappen nem finomkodott
Az ötödik helyen célba ért Verstappen pedig a rádióüzeneteiért kapott kritikákra nem volt vevő.
– Mindenki elmehet a fenébe. Dühös vagyok, ez már korábban is előfordult. Néha a rádiót használod arra, hogy elmondd a véleményed. Én is ezt tettem, mert abban reménykedtem, hogy a második kerékcserénél talán jobb döntést hozunk. De nem tettük. A rádiózás nem tereli el a figyelmem, amikor vezetek. Mérges vagyok, de arra összpontosítok, amire kell, vagyis az autó irányítására – magyarázta a címvédő.
Nem először fordult elő, hogy Verstappen összezördült a versenymérnökével, de a holland pilóta szerint nem kell felfújni az ügyet.
– Mérges voltam a mai nap miatt, ennyi az egész. Talán a csapatnak nem esett le, hogy mit rontottak el, vagy talán nem értették meg, mekkora hibát követtek el. De az autóban ülve máshogy látod a dolgokat. Tudtam, hogy nehéz verseny lesz, a McLarent legyőzni pedig nem lesz egyszerű. Ha már ez nem sikerült, legalább a harmadik helyet kellett volna megszereznem, de ez sem jött össze – sajnálkozott az előző idények legjobbja. – Nem gondolom, hogy elnézést kellene kérnem, inkább jobban kéne végeznünk a munkánkat. Nem értem, hogy miért gondolják úgy az emberek, hogy nem emelhetjük fel a hangunkat a rádióban. Ez egy sport. Ha valaki ez nem tudja elfogadni, inkább maradjon otthon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!