Gigadobással indult Halász Bence döntője, magyar ezüsttel zárult

Vasárnap este rendezték a férfi kalapácsvetés döntőjét a párizsi olimpián. A kétszeres vb-bronzérmes Halász Bence révén egyértelműen ez a szám tűnt a fő éremesélyünknek atlétikában. A huszonhetedik születésnapján Halász Bence két erős dobással kezdett, de Budapest világbajnoka, a kanadai Ethan Katzberg hamar jelezte, hogy az aranyat nem adja senkinek. Halász Bence a harmadik sorozatban feljött a kanadai mögé, a második helyre, és a verseny hátralévő részében már ott is maradt, azaz olimpiai ezüstérmes lett.

2024. 08. 04. 20:59
Halász Bence kalapácsvetés atlétika magyar csapat olimpia 2024 Párizs
Halász Bence a születésnapján dob a párizsi olimpia döntőjében Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halász Bence egyike volt annak az öt kalapácsvetőnek, aki idén 80 méter fölött dobott a párizsi olimpia előtt. A fő aranyesélyes Budapest világbajnoka, a kanadai Ethan Katzberg volt a verseny előtt, mögötte Halász Bence fő riválisának a két lengyel, a címvédő Wojciech Nowicki és az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek, valamint az ukrán Mihajlo Kohan tűnt.

Ethan Katzberg kalapácsvetés Halász Bence olimpia 2024 Párizs gigadobás
Ethan Katzberg elsőre 84 méter fölé jutott, ekkorát rajta kívül soha senki nem dobott a mezőnyből, Halász Bence sem (Fotó: Csudai Sándor)

A huszonhetedik születésnapján Halász Bence 77,58-as dobással kezdett, jobbal, mint Nowicki, viszont gyengébbel, mint Kohan és Fajdek. Egy ideig a francia Yann Chaussinand állt az élen, de aztán úgy járt, mint tavaly Budapesten Halász Bence: utólag érvénytelenítették a dobását.

Ethan Katzberg nagyon bekezdett Halász Bence döntőjében

A kanadai Ethan Katzberg viszont azonnal jelezte, hogy nem tervez senkit beengedni az aranyért zajló versenybe: 84,12 méterre hajította a szert. Ekkorát rajta kívül egyetlen aktív kalapácsvető sem dobott pályafutása során.

Halász Bence másodikra javított, 78,84-gyel feljött a negyedik helyre, Katzberg, Kohan és a tokiói ezüstérmes norvég Eivind Henriksen mögé.

Katzberg másodikra is 80 méternél messzebbre dobott, csakhogy ezúttal szektoron kívülre. Meglepetésre később mégis megjelent egy 82,28-as eredmény a kanadai neve mellett.

Halász Bence feljött a második helyre

A harmadik sorozatban Halász Bence kalapácsa a 80 métert jelző szalagig repült, a 79,97-es dobással feljött a második helyre. Három sorozat után egyik éremesélyestől sem búcsúztunk el, Katzberg mögött Halász, Kohan (79,39), Henriksen (79,18) volt a sorrend, a lengyelek közül Fajdek (78,57) az ötödik, Nowicki (77,42) csak a hetedik helyen állt.

A negyedik sorozatban csak Fajdek tudott javítani, de helyezésben ez sem mutatkozott meg. Halász újra nagyon közel került a 80-hoz, ezúttal 79,94-et mértek neki.

Az ötödik sorozat még annyi említésre méltó eseményt sem hozott, mint a negyedik.

Halász Bence ezüstérmes

Az utolsó sorozat alatt semmilyen más verseny nem zajlott már az atlétikai versenyeknek otthont adó Stade de France-ban. A feszült figyelem közepette azonban senki sem tudott már javítani a helyezésén: Katzberg lett a bajnok, Halász Bence az ezüstérmes, Kohan a bronzérmes.

Halász Bence azért, biztos, ami biztos, hatodikra még dobott egy 79,82-t, azaz a Katzberg mögötti mezőnyből övé volt a három legnagyobb dobás a döntőben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.