Kajakozónk a mélypontot felidézve kifogyott a szavakból a drámai döntő után

Hihetetlen körülmények között nyert olimpiai bronzérmet Pupp Noémi és Fojt Sára kajak kettesben. A fiatal páros óriási hajrával jött fel a döntős mezőny hátsó feléből, alig néhány századmásodperccel maradt el az ezüstérmes Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kettestől. Pupp először biztos volt a harmadik helyben, aztán elkeseredett a negyedik miatt, majd kiderült, hogy mégis bronzérmes lett Fojt Sárával.

2024. 08. 09. 15:08
Csipes Tamara Gazsó Alida Dóra Pupp  Noémi Fojt Sára ezüst bronz kajak holtverseny dobogó Párizs olimpia 2024
Nyolcan a dobogón: két arany-, két ezüst- és négy bronzérmes kajakos lány Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pupp Noémi és Fojt Sára a tavalyi világbajnokságon is együtt indult, de akkor még a B döntőbe sem jutottak be, ehhez képest óriási előrelépés az olimpiai bronzérem.

– Amit a tavalyi vb óta megcsináltunk, azt ember ép ésszel nem biztos, hogy kibírja. Bevallom, nekem is nehezen ment. Az, hogy lesz két érmünk… – reagált Pupp, mielőtt kifogyott a szavakból.

 

Csipes pesszimista volt, Gazsó megnyugtatta

Noha a rutin okán Csipes Tamara a női kajakos csapat vezére, a kajak kettes döntőben kiderült, hogy ő is számíthat a többiek segítségére. A harmadik olimpiáján szereplő sportoló pesszimista hangulatban várta a napot, és az eddigiekhez képest nagyobb szél sem derítette jobb kedvre.

– Mondtam neki, hogy „ne félj, megtartalak”, amire bólintott kettőt – árulta el Gazsó Alida Dóra. – A versenyből leginkább az maradt meg, hogy Tamara hátát látom, de az utolsó ötvenen éreztem, hogy nagyon jönnek Noémiék is. Az ő érmüknek jobban örülök, mint a sajátomnak, megint bebizonyítottuk, hogy így négyen nagyon jó csapat vagyunk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.