Hogy fűti a Bayern München szurkolóit a revansvágy a Bayer Leverkusen ellen, az nem kifejezés. Zsinórban elhódított tizenegy Bundesliga-arany után veszítette el az elsőségét a német futball kirakatcsapata, így most Münchenben ki vannak éhezve a trónfosztó Leverkusen elleni csatára. Olyannyira, hogy a két együttes szombati, egymás elleni bajnoki rangadójára már júliusban lezárta a jegyértékesítést a házigazda Bayern, mert addigra a Kicker szerint 351 ezer jegyigényélés futott be, ami alapján akár ötször is megtölthetnék az Allianz Arenát. Azóta pedig csak fokozhatta a bajor várakozásokat a csapat repülőrajtja az új vezetőedző, Vincent Kompany irányításával: hatból hat győzelem a szezon eddigi tétmeccsein, és ami igazán elképesztő, az a 29-5-ös gólkülönbség, vagyis átlagban csaknem öt (4,8) találat mérkőzésenként. Ki hitte volna ezt májusban?

Akkoriban a Bayern München közröhej tárgya volt. Olyan nagy fejetlenség uralkodott a klubnál, hogy senki sem akart leülni az idény végén elküldött Thomas Tuchel (s vele együtt Lőw Zsolt) helyére a bajor kispadra. Először épp a Leverkusent sikerre vezető Xabi Alonso mondott nemet a Bayern ajánlatára, amihez a Bundesliga legnagyobb agyelszívója nem lehetett hozzászokva a múltban. Aztán Tuchel elődje, Julian Nagelsmann is inkább hosszabbított a német válogatottal a 2026-os világbajnokságig, minthogy vissza kelljen térnie Münchenbe. Az pedig a Bayern szintjén már tényleg megalázó volt, amikor az utolsó pillanatban Ralf Rangnick is visszakozott, és maradt osztrák szövetségi kapitány.
Guardiola állt jót Kompany alkalmasságáért
Mindezek után jelentették be Vincent Kompany szerződtetését, akinek az alkalmasságát illetően voltak kételyek, hiszen az előző idényben éppen kiesett a Burnley-vel a Premier League-ből. Igazság szerint meglehetősen simán, a 38 meccsből 24-en veszítve, mínusz 37-es gólkülönbséggel. Ráadásul 12 millió eurót még fizetni is kellett érte az angol klubnak, amivel Kompany lett minden idők negyedik legdrágább edzője. A 38 éves belga mellett szólt ugyanakkor, hogy tavaly viszont meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a Championshipet a Burnley-vel, tehát a Bayern vezetői úgy kalkulálhattak, hogy ha rendelkezik az adott szinthez megfelelő játékosanyaggal, akkor tud teljesíteni. Kockázatmentesnek ezzel együtt sem volt mondható az edzőként még mindig rutintalan Kompany kinevezése annál a klubnál, ahol az öltöző nemcsak a BL-győztes Tuchelt, hanem 2017-ben Carlo Ancelottit is felfalta.