Hatalmas magyar győzelem, négy góllal nyert a Ferencváros az Európa-ligában!

Csütörtök este a Dinamo Kijev vendégeként, Hamburgban folytatta szereplését az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Ferencváros. A magyar bajnokcsapat már a 17. percben emberelőnybe került, a második játékrészben pedig négy gólt szerezve 4-0-ra győzött.

2024. 11. 07. 20:20
A Ferencváros játékosai gólfesztivált rendeztek a Dinamo Kijev elleni második félidőben. Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi három nemzetközi kupamérkőzésén nem szerzett pontot a Dinamo Kijev, a Ferencváros viszont a Nice előző körös legyőzésének köszönhetően a forduló előtt hárompontos volt az El-ben. A két csapat az ukránok pályaválasztása mellett, de semleges helyszínen, Hamburgban találkozott egymással. Egy órával a kezdés előtt kiderült, kikre számít kezdőként a magyar csapatot felkészítő Pascal Jansen.

Forrás: Facebook/Fradi.hu

Az összecsapást visszafogott érdeklődés övezte Németországban, több tízezer szék maradt üresen a hamburgi stadionban, ahol közel 300 magyar szurkoló is igyekezett gondoskodni a meccshangulatról. 

Ferencváros-szurkolók a hamburgi stadion vendégszektorában. Fotó: Czeglédi Zsolt

 

 

Hamar emberelőnybe került a Fradi

Jól kezdett a Ferencváros, az első próbálkozás is a vendégcsapaté volt a 3. percben, akkor Mohammed Abu Fani lőtt 22 méterről – lapos lövése szögletre pattant. Kettővel később Cristian Ramírez beadásánál szabadított fel fejjel a „hazaiak” védelme, a 7. minutumban pedig Adama Traoré és Abu Fani összjátéka után utóbbi ívelt be. A labdát Varga Barnabás fejelte tovább, Kristoffer Zachariassen pedig akrobatikus mozdulattal próbálta meg a kapuba juttatni, de célt tévesztett. 

A 15. percben jött az első nagyobb fordulat. Az FTC játékosa, Cebrail Makreckis brutális szabálytalanság elszenvedője volt, a szabálytalankodó ukránt, Vladislav Dubinchakot rövid videózás után kiállította a játékvezető. Ezt követően, a 22. percben a Fradi brazilja, Kady Borges lőtt kapura a tizenhatos vonalától, de a Dinamo kapusa hárított. Csakúgy, mint a 29. percben, amikor Abu Fani kínálta meg egy életerős lövéssel. A mérkőzés ezen szakaszában a Ferencváros 65 százalékban birtokolta a labdát. 

Cebrail Makreckis a durva belépő ellenére is folytatni tudta a játékot. Fotó: Czeglédi Zsolt

Ilyen előzmények után a 35. percben kétszer is majdnem hátrányba került a magyar bajnok, előbb lábbal, majd fejjel talált felső lécet a Dinamo Kijev egy-egy futballistája. Később Kady és Ramírez révén a Fradi előtt adódott gólhelyzet, illetve a kijeviek is célba vették Dibusz Dénes kapuját, de szünetre 0-0-s állásnál mehettek a felek.

 

Gólfesztivál a második félidőben

A térfélcsere után eleinte annak ellenére is tartotta magát a gól nélküli állás, hogy Georgiy Bushchan többször is komoly védésre lett kényszerítve: Kady fejjel, Philippe Rommens pedig lábbal tette próbára a Dinamo kapusát. Az 54. percben végre megtört a jég, Varga Barnabás 14 méterről, jobbal szerzett góljával előnybe került a Ferencváros! Szinte a középkezdés után jött a második találat is, Ramírez szélről érkező beadása után Zachariassen 2-0-ra módosította az állást! 

VARGA Barnabás
Varga Barnabás gólöröme. Fotó: Czeglédi Zsolt

A két gól között a megsérült Ibrahim Cissé helyére a magyar válogatottnál is számításba vett Botka Endre állt be, de hamarosan pályára léphetett a Ferencváros 20 esztendős játékosa, Kaján Norbert is, aki Makreckis helyett érkezett. A Fradi a cserékkel együtt is jól muzsikált, a 67. percben ugyanis jött a harmadik gól: Varga Barnabás másodszor is eredményes volt, ezúttal egy szöglet utáni beadást követően, fejjel (0-3)! Ezek után csak hab lett volna a tortán, ha az élete első európai kupamérkőzésén szereplő Kaján a 71. minutumban egy picit pontosabb, és nem felső lécet talál... Nagy helyzet volt az is.

A hajrára beszállt még a Debrecen elleni, múlt vasárnapi bajnokin eredményes Gruber Zsombor és Matheus Saldanha, a brazil alig néhány másodperccel a pályára lépését követően, a 76. percben 4-0-ra módosította az állást. A kulcspasszt az első válogatott összetartására készülő Grubertől kapta, így kijelenthető, megérte becserélni őket. A rendes játékidő hosszabbításában adódott egy szépítési lehetőség az ukránok előtt, ám egyrészt Dibusz Dénes védett, másrészt utóbb lest intett a partjelző. 

A vége 4-0 lett, nagy, és megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros, amely így hat ponttal áll az Európa-ligában. Ha most érne véget az alapszakasz, az FTC a legjobb 16 közé jutásért játszhatna.

 

Ez vár a Fradira a folytatásban

A Ferencváros ebben az évben még két El-meccset játszik: november 28-án a svéd Malmö látogat a Groupama Arénába, míg december 12-én Szalonikiben, a PAOK vendégeként vendégszerepelhet a magyar bajnok. Az Európa-liga alapszakaszának januári folytatásában még az Eintracht Frankfurt elleni, idegenbeli, valamint az AZ Alkmaar elleni, hazai összecsapás vár a zöld-fehérekre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.