Igaz, ez túlságosan már nem is motiválja Djokovicsot, aki kijelentette: nem prioritás számára az ATP-világbajnokság, amelyet már rekordot jelentő hét alkalommal megnyert, jelenleg is címvédő.
Novak Djokovics elindul az ATP-világbajnokságon?
Egyelőre még az sem jelenthető ki tényként, hogy Djokovics kvalifikál az év végi vb nyolcas mezőnyébe. A szerb ugyan vasárnap feltűnt a belgrádi ATP 250-es tornán, de csak a lelátón, fiatal honfitársa és pártfogoltja, a junior világbajnok Hamad Medjedovics példaképe előtt győzte le a US Open-nyolcaddöntős Brandon Nakashimát.
Habár az aktuális világranglistán Djokovics még Taylor Fritzet is megelőzi, az amerikai az idén szerzett pontok alapján már a szerb előtt jár, és biztosította a helyét a torinói mezőnyben. Djokovics nem játszik a héten, s ha Belgrádban Alex de Minaur, a párhuzamosan zajló másik, metzi tornán pedig Andrej Rubljov lesz a végső győztes, és utóbbi helyszínen Casper Ruud is eljut legalább az elődöntőig, akkor mindhárman beugranak Djokovics elé, s a szerbnek nem kell döntenie a részvételről.
A Djokoviccsal kapcsolatban rendre jól értesült szerb újságíró, Szasa Ozmo azonban már két hete megírta: szinte kizárt, hogy lássuk még idén tornán játszani a szerb klasszist.
Azaz könnyen lehet, hogy Ruud, De Minaur és a jelenleg kilencedik Rubljov utolsó hetes versenye valójában a semmiért zajlik, Djokovics visszalépését feltételezve már mindhármuk torinói helye biztos lenne.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!