Az Újvidéken beomlott tetőrész nem szerepelt az említett állomás korszerűsítési és felújítási munkálataiban, hanem egy több évtizede épült épület része – erősítette meg a b92.net portál is.
Kimentették azt a tizennégy éves lányt, akit az újvidéki vasútállomáson leszakadt védőtető temetett maga alá. Egy nő továbbra is a romok alatt van, a mentőcsapatok a kiszabadításán fáradoznak. A kislányt élve kimentették, de sérüléseiről, állapotáról egyelőre nincs információ, a mentők rendőrautó kíséretében szállították kórházba – írja a Szabad Magyar Szó.

Az MTI úgy tudja, hogy az épület régi, építése óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete nem sokkal péntek dél előtt omlott le nagy robajjal, több embert is maga alá temetve.
Az RTS beszámolója szerint nagyszámú mentő- és tűzoltóautó érkezett a helyszínre, illetve munkagépeket is a vasútállomáshoz vezényeltek, hogy a leomlott betonkonstrukció elemeit eltávolítsák. A vajdasági RTV helyi tudósítójának jelentése szerint egy halottszállító autó is a helyszínen tartózkodik.
A vasúttársaság közleménye szerint az előtető a vasútállomás régi épületén szakadt le, nem azon, amelyet a Belgrád–Budapest vasútvonal kiépítése miatt felújítottak, ezen a részen csak belső felújítást végeztek, illetve a homlokzatot újították fel.
Borítókép: Mentőcsapatok dolgoznak a helyszínen, ahol a vasútállomás beton tetőszerkezete beomlott és 14 ember meghalt Újvidéken, Szerbiában (Fotó. AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!