– Az olimpiai selejtező után tudtuk, mi vár ránk Debrecenben. A szurkolóink olyan hangulatot tudnak teremteni, ami megnehezíti az ellenfelek dolgát, nekünk pedig óriási pluszt ad, remélem, ez a középdöntőben is így lesz – mondta lapunknak Szemerey Zsófi a csapat szerdai sajtóeseményén.
A kapus a svédek elleni csoportrangadón is fantasztikus teljesítményt nyújtott, de poszttársa, Böde-Bíró Blanka is hasonlóan sokat tett hozzá a válogatott remek szerepléséhez. Pedig sokan féltették a kapusokat, mert klubcsapataikban egyikük sem kapott sok lehetőséget az őszi szezonban.
– Nem kapunk annyi lehetőséget a klubokban, mint az elmúlt években, viszont élvezzük azt a bizalmat, amit itt kapunk válogatottban. Ezt eddig a pályára tudtuk vinni, és remélem, hogy a későbbiekben is így fogjuk folytatni – fogalmazott Szemerey, majd hozzátette: az eddig lejátszott három mérkőzés mindegyikén volt olyan poszt, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott egy-egy játékos. Akár meccseken belül is volt, hogy valaki a hátára vette a csapatot, Szemerey Zsófi szerint ez az egyik kulcsa annak, hogy veretlenül léptek tovább a középszakaszba.
– Azért működik ilyen jól a csapatunk, mert nagyon jó játékosok alkotják, viszont minden mérkőzésen más húzóemberek vannak. A legfontosabb, hogyha az egyikünk hibázik a mérkőzésen, a mellette levő hátba tudja verni és ki tudja húzni a slamasztikából, illetve ki tudja javítani a hibáját. Egy jó kis mixet alkotunk, mert vannak fiatal és idősebb játékosok is, talán most érett úgy össze a csapat, hogy ezt az egészet a pályára tudjuk vinni.
Fel kell venni a kesztyűt
A 30 éves kapuvédő elárulta, nyilván a csapattagoknak is eszébe jut, hogy jó középdöntős szereplés esetén eljuthatnak a bécsi végjátékba, egyelőre ugyanakkor nem számolgatnak.
– Minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk és győzni szeretnénk. Montenegró ellen egy nagyon kemény mérkőzés vár ránk, nagyon verekedős csapat, fel kell vennünk majd a kesztyűt. Az elején, mondjuk úgy, egy kicsit földbe kell döngölni őket, hogy ne kapjanak erőre és ne lelkesedjenek be, mert akkor nehéz őket megállítani – osztotta meg a siker receptjét válogatottunk kapusa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!