
Kerkez Milos a káoszbrigádban
Az angol bajnokság 2024/2025-ös idényében talán a Bournemouth testesíti meg a legjobban a Premier League lényegét. Óriási tempó és fegyelmezettség jellemzi a csapatot.
– Ha veszítünk, akkor legalább úgy veszítsünk, hogy azt csináljuk, amit egész szezonban gyakoroltunk. Legyünk agresszívebbek a letámadásban, juttassuk el egyből a labdát a támadóharmadba – fejtette ki a tervet Iraola, aki két hete nem volt teljesen elégedett a csapatával a Chelsea elleni 2-2 után. A spanyol edző azért hozzátette, hogy arra viszont büszke volt, amikor csapata a meccs utolsó pillanataiban elvesztette a labdát, és több játékos is 80 métert sprintelt vissza, hogy megakadályozzák a kontratámadást. Iraola csapata okosan és merészen játszik, a Bournemouth magas letámadása a topcsapatok játékosait is képes becsapdázni és labdát szerezni tőlük.
Ezután a 22. fordulóban a „Cherry” (cseresznye) becenéven is ismert csapat 4-1-re diadalmaskodott a St. James’ Parkban a Newcastle United ellen Justin Kluivert mesterhármasának és Kerkez Milos hosszabbításban szerzett góljának köszönhetően. Az idényben a holland támadó középpályás már 11 gólt szerzett és négy gólpasszt adott minden sorozatot figyelembe véve, ráadásul labda elleni játékban is kiváló teljesítményt nyújt.

– Ez egyfajta kontrollált káosz – jellemezte a Bournemouth stílusát az amerikai Tyler Adams, aki Kluivertnek adott gólpasszt a találkozón.
– Próbáljuk minél jobban megfojtani az ellenfelet, miközben tudom, hogy szabadon feljebb léphetek, mert a középhátvédek biztosítanak mögöttem. Az előttem játszó támadók is nyugodtak, mert tudják, hogy én ott leszek mögöttük. Ez egy bizalmi rendszer, de kell hozzá egyfajta finomhangolás is. Nem lehet vakon becsúszni, okosan kell játszani, mert tudjuk, hogy néha sebezhetőkké válhatunk – mondta el az öt éve az RB Leipzig csapatában berobbanó középpályás, aki már a Bajnokok Ligáját érő helyezéseket sem tartja elérhetetlennek.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!