A magyar női kézilabda-válogatott történetében két olyan mérkőzés van, amit a kétezres évek elején játszottak, de a mai napig emlegetnek a szurkolók. Az egyik, a 2000-ben, Sidneyben az utolsó negyedórában elveszített olimpiai döntő a dánok ellen, a másik három évvel később, a 2003-as világbajnoki döntő, amit a franciák ellen az utolsó percekben, majd a hosszabbításban bukott el a magyar válogatott, Zágrábban. Bár a horvátok elleni világbajnoki negyeddöntőt egy másik csarnokban játszotta férfi-kézilabdaválogatottunk, a horvát főváros egészen biztos nem férkőzik be a magyar kézilabda-szurkolók szívébe. A 31-30-as vereség hasonló nyomokat hagy, mint a lányok eredménye.
Szakmai alapom: kockázat nélkül nehéz győzni
A magyar válogatott a mérkőzés első és utolsó öt percét kivéve irányította a játékot, ráadásul érett, bátor játékkal tette mindezt. Néha talán túlságosan bátor játékkal. Emberelőnyös helyzetben Chema Rodríguez szövetségi kapitány a hét az öt elleni, két beállós játékot választotta, aminek az eredete a tavalyi Európa-bajnokságig nyúlik vissza, amikor többször sikeres taktikai húzásnak bizonyult.
Kockázat nélkül nehéz győzni. Ez a taktikai terv része volt, és el kell fogadni, hogy a kapitány ehhez a játékelemhez nyúlt. Nagy a kockázata, de a tavalyi Európa-bajnokságon nagyon bejött, így meg kellett próbálni. Most nem jött be. Rengeteg összetevője van egy ilyen vereségnek, így nem lehet azt mondani, hogy csakis ezen múlt a győzelem
– fogalmazott a lefújás után lapunk kérdésére Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója.
A mindig karakán szakember kiemelte, hogy az 55. percig dominált a magyar válogatott, a tervezett játék, a taktika működött. A mérkőzés utolsó szakaszában azonban valami megszakadt.
– Kétszer játszottam itt válogatott edzőként, mindig azon imádkoztam, hogy vége legyen a mérkőzésnek. Ezek a srácok most azért imádkoztak és azért dolgoztak a pályán, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést, és tényleg percek választottak el bennünket ettől.
Az utolsó hat percben nem tudtunk gólt lőni, gyors gólokat kaptunk és ez döntött. A miértre nem most kell megtalálni a választ, de alaposan elemeznünk kell
– mondta a szakember.
Lesz-e még hasonló esélye a magyar válogatottnak?
A mérkőzés után a játékosok letaglózva érkeztek az interjú zónába. Jegyezzük meg, még ebben a sokkoló pillanatban is első szóra megálltak, és ha olykor a szavakat keresve is, de próbálták elmondani, mit éreznek.
– Nehéz bármit mondani, ott volt a kezünkben minden, négy góllal vezettünk. Ott hirtelen véget akartunk vetni ennek a meccsnek, belevittük magunkat gyors lövésekbe, de a helyzetek tényleg megvoltak. Kihagytuk őket. Mennünk kell tovább, le kell vonni a tanulságot, de nem tudom, hogy leszünk-e még ilyen közel az elődöntőhöz – értékelt Bánhidi Bence.
Nem ezért jöttünk...
A mostanival együtt az utóbbi három férfikézilabda-világbajnokságon csupán négy olyan válogatott van, amelyik minden esetben ott volt a legjobb nyolc között: a francia, a dán, az egyiptomi mellett a magyar. Az elődöntő küszöbét a mieink sajnos idén sem tudták átlépni.
– Nem ezért jöttünk ide, és szerintem a csapatunk ennél többet érdemel, minthogy nyolcadik helyen zárjon. Másrészt meg kell becsülni ezt az eredményt, mert
a világ legjobb nyolc csapata közé tartozni nem rossz és nem lebecsülendő dolog. Büszkének kell lennünk arra, hogy elértük
– jelentette ki a meccsen több parádés védést is bemutató Bartucz László.
