Amikor húszévesen rajthoz állt snowboardban a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián Ryan Wedding, sokan a fiatal kanadaiban látták a sportág egyik leendő nagy bajnokát. Igaz, élete első – mint később kiderült, egyben utolsó – olimpiája nem úgy sikerült számára, ahogy azt eltervezte, ugyanis párhuzamos óriás-műlesiklásban csak a 24. helyen végzett. Senki nem tudja, hogy ez a szereplés, esetleg valami más a háttérből, de rossz útra terelte, mégpedig annyira, hogy Wedding felkerült a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresetteb bűnözői listájára.
Immár nem olimpikonként, a jövő bajnokaként, hanem közellenségként emlegetik kábítószer-kereskedelemben és gyilkosságokban való részvétel miatt.
Az FBI nem sajnálja a pénzt azért, hogy Weddinget kivonja a forgalomból, ugyanis 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki a fejére.

Wedding bekerült az FBI 10 legkeresettebb bűnözője közé
Az egykori olimpikon a nyomozás szerint nemcsak egy észak- és latin-amerikai terület közti kábítószer szállítását felügyeli bűnszervezetével, hanem a ma 43 éves Wedding
évente körülbelül 60 tonna kokain szállításáért felel, ráadásul a gyanú szerint több olyan gyilkosság megrendelése is a nevéhez fűződik, melyeket egyértelműen a drog körüli leszámolás miatt hajtottak végre.
Akil Davis, az FBI Los Angeles-i irodájának igazgatóhelyettese elmondta, hogy a korábbi kanadai sportoló szervezete teherautók segítségével szállította a drogokat Kolumbiából és Mexikóból Dél-Kaliforniába, majd Kanadába.
Joseph McNally megbízott amerikai ügyész azt mondta, hogy a Wedding által irányított akció során állítólag több száz millió dollárnyi kokaint mozgattak meg. Alan Hamilton, a Los Angeles-i rendőrkapitányság nyomozóinak vezetője szerint Los Angeles városát kulcsfontosságú pontként használták az Egyesült Államok és Kanada különböző régióiba irányuló kábítószer-terjesztés logisztikájában.
A hatóságok nemzetközi körözést adtak ki ellene, mert jelenleg senki előtt nem ismert a tartózkodási helye.
Az FBI úgy véli, hogy Wedding Mexikóban lakik, de azt sem zárta ki, hogy az Egyesült Államokban, Kanadában, Kolumbiában, Hondurasban, Guatemalában, Costa Ricán vagy másutt tartózkodik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!