További magyar szál Jaissle pályafutásában, hogy az edzői karrierje 2017 tavaszán a dán Bröndby másodedzőjeként indult el, ahol a korábbi lipcsei edző, Alexander Zorniger munkáját segítette. Ehhez pedig az kellett, hogy egy-két héttel korábban Bódog Tamás távozott ugyanebből a szerepből, hogy Dániából hazatérve a DVTK edzője lehessen. Jaissle tehát Bódog közvetlen utódjaként kezdte az edzői karrierjét.

Jaissle Dániából 2019-ben Salzburgba igazolt, ahol már a Red Bull ernyője alatt építette fel magát vezetőedzőként. Előbb az U18-as csapatot vezette, majd a profik előszobájának számító Lieferinget, végül 2021-ben lett a nagy Salzburg edzője, amellyel kétszer is osztrák bajnok volt. Szoboszlai Dominikot már elkerülte az osztrák csapatnál, de a Lipcse jelenlegi gólvágója, Benjamin Sesko az ő kezei alatt nőtt fel Ausztriában.
Jürgen Klopp edzőjelöltje Szaúd-Arábiában német csúcsfizetést kap
A tehetséges edző 2023-ban Szaúd-Arábia csábítására hagyta el Salzburgot, azóta az Al-Ahli edzője, ahol például a Liverpool korábbi sztárja, Roberto Firmino is futballozik.
Jaissle sajtóhírek szerint évi 11 millió eurót keres Szaúd-Arábiában, ezzel ő lehet most a legjobban fizetett német edző. Összehasonlításképpen: Hansi Flick a Barcelona élén évi 3,5 millió eurót, Thomas Tuchel az angol válogatott szövetségi kapitányaként pedig ötmillió fontot kereshet.
Jaissle szerződése – Glasneréhez hasonlóan – 2026 nyaráig szól a jelenlegi csapatával, mégis ő állhat Jürgen Klopp listájának az élén. Julian Nagelsmannhoz hasonló tehetségnek tartják Németországban, így passzolna a Lipcséhez, ráadásul Salzburgból a Red Bull filozófiáját is jól ismeri.
A Lipcse élére a hét elején kinevezett Lőw Zsolt még csak egy meccsen irányította a csapatot, szerdán Stuttgartban 3-1-es vereséggel mutatkozott be a Német Kupában. Legközelebb szombaton a Hoffenheim elleni hazai Bundesliga-meccsen irányíthatja a magyar válogatott Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!