A Bundesliga 32. fordulójában a Wolfsburg 4-0-ra kapott ki a Dortmund otthonában – Dárdai Bence végig a pályán volt –, és ez megpecsételte Ralph Hasenhüttl sorsát, a klubvezetés menesztette a trénert. A csapatnál katasztrófahelyzet van, a legutóbbi nyolc meccsükön két döntetlen mellett hatszor kikaptak.

Dárdai Bencééket Hasenhüttl után ideiglenesen Bauer irányítja
A klub a honlapján jelentette be Hasenhüttl menesztését, és a közlemény szerint a vezetőség az elmúlt hónapok rossz eredményei miatt jutott erre a döntésre.
– Ralphl Hasenhüttl a múlt szezonban egy nehéz időszakban vette át a VfL Wolfsburg irányítását – mondta Peter Christiansen vezérigazgató. – Sikerült stabilizálnia a csapatot, amiért szeretnénk neki köszönetet mondani neki. Az elmúlt hónapok eredményei és fejleményei azonban arra késztettek minket, hogy most cselekedjünk. Ezt a döntést a felügyelőbizottsági egyetértésben hoztuk meg. Minden jót kívánunk Ralph Hasenhüttlnek a jövőre nézve, mind szakmailag, mind a magánéletében.
Az együttes 32 forduló alatt szerzett 39 pontjával a 12. helyen áll, jelenlegi nyeretlenségi sorozata nyolc Bundesliga-mérkőzés óta tart. A mély válságban levő Wolfsburgnál az idény végéig az U19-es csapatot irányító Daniel Bauer ül le a kispadra.