Ennek a kategóriának az egyik bronzmeccsén is volt magyar érdekelt az egy súlycsoporttal lejjebb vb- és Eb-bronzérmes Lévai Tamás személyében, aki egy-egy orosz és üzbég rivális felülmúlása után az elődöntőben kikapott Bisultanovtól. A dobogóért az orosz Alan Osztajevvel csatázott, s bár felrepedt a szemöldöke, „turbánban” is végig vezetve 5-2-re nyert, így harmadik lett.

Az MTI beszámolója szerint a nap utolsó döntőjében a kétszeres Eb-bronzérmes Vitek jól kezdett, 1-0-s előnyt szerzett, mert orosz ellenfelét, Marat Kamparovot megintették az első menetben. A másodikban a BHSE sportolóját is leküldték parterhelyzetbe, de az 1-1 még neki kedvezett volna, csakhogy Kamparov megpörgette őt, így 3-1-re megnyerte a meccset. Ugyancsak a nehézsúlyban a bronzért lépett szőnyegre a Vitek által vigaszágra segített László Koppány, aki élt a lehetőséggel, ugyanis bár 1-1-nél még az U23-as vb- és Eb-győztes azeri Szarhan Mammedov állt jobban, de az FTC mindössze 19 éves tehetsége minden erejét összeszedve kitolta a szőnyegről a vetélytársát, így 2-1-re megnyerte a küzdelmet.
- Vasárnap hét kötöttfogású súlycsoport küzdelmeivel zárul a viadal, amelyen hét éremnél tartanak a magyarok. A szombaton megszerzett hatot megelőzően pénteken az 59 kilós Bognár Erika a dobogó tetejére állhatott fel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!