Korábban még nem volt arra példa, hogy az angol Ligakupa-döntőben a Premier League első két helyezettje küzdjön meg egymással, márpedig vasárnap, magyar idő szerint 17.30-tól éppen erre kerül sor a Wembley-ben. Filmes kifejezéssel élve azt is írhatnánk, hogy ez lesz az utolsó cliffhanger, mielőtt megkezdődne a hajrá a bajnokságban, melyben még szintén összecsap egymással a két csapat, mielőtt kiderül, hogy ki lesz a világ egyik, ha nem a legerősebb pontvadászatának a bajnoka. De ki meríthet nagyobb önbizalmat a hajrát megelőzően?

Eljött az Arsenal ideje?
Az Arsenal hosszas trófea nélküli időszakokat szeretne lezárni: az észak-londoniak 22 év után szeretnének az élen végezni a Premier League-ben, miközben kupát 2023 óta nem nyert – a Community Shielden éppen a Cityt múlta felül tizenegyesekkel –, komolyabb sorozatban pedig a 2020-as FA-kupa óta nem sikerült a csúcsra érni. A Ligakupát 1993-ban, tehát 33 évvel korábban nyerte meg legutóbb a csapat, amely még az összes sorozatban – Premier League, FA-kupa, Ligakupa, Bajnokok Ligája – áll, s így az esélye megvan a történelmi quadruple-re, vagyis hogy mind a négy trófeát megszerezze, márpedig ez még egyetlen angol együttesnek sem sikerült.
– Amikor ilyen helyzetben vagy, és évekig nem nyertél semmit, az nagyobb szükségérzetet, ugyanakkor nagyobb lendületet is generál. Így van ez velünk is, fontos dolgot szeretnénk elérni, amire már régóta vágyunk – mondta Mikel Arteta, aki jó hírt kapott a finálét megelőzően, ugyanis Jurrien Timber és a régóta sérült csapatkapitány, Martin Ödegaard is edzett a meccset megelőzően, így jó eséllyel ott lesznek a vasárnapi keretben.
A korábban rendre nagy különbséggel elveszített City elleni összecsapások nagy fordulatot vettek az utóbbi években, az Arsenal az előző hat mérkőzésén veretlen maradt a nagy riválissal szemben, az ilyen kiélezett szituációkban azonban az ellenfélnek nagyobb a rutinja, ráadásul éppen az idény azon szakaszában járunk, amikor az Ágyúsok – a kritikusok szerint – általában elbukják az összes trófeát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!