Gyásztávirat a stadionból: Az angol labdarúgás halott

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. Az 52. részben az 1950-es, Brazíliában rendezett világbajnokságra térünk vissza és elmeséljük, hogy a dölyfös Anglia hogyan élte meg, hogy az amatőr amerikai csapat után a spanyolok is orrba verték őket.

Telmo Zarra, aki az 1950-es labdarúgó-világbajnokságon gólt lőtt az angoloknak Forrás: https://thesefootballtimes.co/

Zarra elsősorban a fejjátékáról volt ismert, nem véletlen cikkeztek róla úgy, hogy Churchill után neki van a második legjobb feje Európában. Ugyanakkor ezt a gólt nem fejjel, hanem lábbal szerezte.  A spanyolok győzelme az országban politikai felhangot is kapott, mert az ország diktátora, Francisco Franco tábornok gratuláló táviratot küldött Rióba, így ünnepelve a spanyolok három győzelmét, s a csoportelsőséget.

Az angol futball halott

Angliában más volt a helyzet. Alig ért véget a világbajnokság, a tetemrehívás máris megkezdődött. Az újságok címlapján az akkor zajló koreai háború eseményei mellett a sportág hanyatlása, s ennek a folyamatnak az elemzése szerepelt. Az angol csapat önmagát a legnagyobb favoritnak kiáltotta ki a vb előtt, de ebből semmi sem látszott. A Sunday Expressben Andy Cunningham, a hajdani kiváló skót válogatott belsőcsatár az angol labdarúgás romlásának okait fejtegette. Leírta, hogy az angol labdarúgás megállt a fejlődésében, a háború óta nem mutat életjeleket.

Telmo Zarra, akinek a gólja mindent megváltoztatott. Forrás: Wikipédia

Az idő múlása azonban minden fájdalmat zárójelbe tett. Nem sokkal a világbajnokságot követően az angol futballvezetők újra azt harsogták, hogy nincs náluk nagyobb ebben a sportágban. Többször hangoztatták, hogy ez a világbajnokság csak egyszeri kisiklás volt a számukra. Hogy mekkorát tévedtek, arra az idehaza az Évszázad mérkőzésének nevezett 1953-as angol–magyar (3:6) mérkőzés adott választ, de az 1954-es budapesti 7:1 sem vált az angol labdarúgás dicsőségére.

Miért gúnyolódtak a szovjetek?

Anglia két veresége és dicstelen búcsúja a szocialista országokban is nagy feltűnés keltett. A Szovjetszkij Sport hosszú cikket szentelt ennek az angol–spanyol összecsapásnak. Így írtak: „A spanyol labdarúgók 1:0 arányban vezettek, és most már minden igyekezetük abban merült ki, hogy minél messzebb rúgják ki a labdát a pályáról. Ellenfelük – Anglia válogatott csapatának játékosai – siettek visszahozni a labdát. Feladatuk azzal komplikálódott, hogy a régi labdarúgó hagyományokkal ellentétben a mérkőzés során sehol sem lehetett labdaszedő fiúkat látni.

Ráadásul, még 30 méterre a pályától egy vizesárok is volt, így nem csoda, hogy az angolok sokkal többet futkároztak ezen a területen, mint a pályán

és többnyire a labda keresésével, s nem pedig az ellenfél kapuja ellen vezetett támadásokkal foglalkoztak.”

A bilbaói stadion kivetítőjén Telmo Zarra fotója, a játékos 2006-os halálakor így emlékeztek rá. Fotó: AFP/Rafa Rivas

A szovjetek ebből pedig le is vonták a megfelelő következtetéseket: „Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a brazíliai világbajnoki mérkőzések célja nem volt más, mint az, hogy a nemzetközi labdarúgósportot alárendeljék az amerikai tömb burzsoá sportfőkolomposainak, kompromittálják a nemzeti szuverenitás eszméjét és még szorosabban fűzzék Amerika hadiszekeréhez a marshallizált európai országokat.

A burzsoá sajtó nagy lármával foglalkozik a világbajnokság eseményeivel, de még a legreakciósabb újságok is kénytelenek beismerni, hogy a Brazíliában lejátszott mérkőzések sokat veszítettek jelentőségükből azzal, hogy nem vett részt a Szovjetunió, a világ leghaladóbb sportjának hazája, és hiányoztak innen olyan világviszonylatban is jelentős sporttal rendelkező országok, mint Csehszlovákia, Magyarország és a többi népi demokratikus nemzetek sportolói.

A Szovjetunió és a népi demokratikus országok sportolói határozottan elvetették Jules Rimet agyafúrt ötleteit. Nagy örömmel utaztak viszont Brazíliába a nyílt fasiszta rendszerű országok: Spanyolország, Portugália és Jugoszlávia csapatai.”

Erre viszont már nem csak Angliában mondták: van baj elég.

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.