Vasas, Honvéd: cél a túlélés?
Az NB II két feljutó csapata, a Vasas és a Honvéd is fellélegezhetett, mert hosszú évek böjtje után értek vissza az élvonalba. A magyar klubfutball két nagyhagyományú együtteséről van szó, de a dicsőségek már régen elvesztek az éji homályban. Most mind a két csapatnál a túlélésre igyekeznek berendezkedni, azaz első körben a megkapaszkodás lenne a cél.
Nagy kérdés, hogy a Honvédnál miért kellett az NB II-ben sikert sikerre halmozó Feczkó Tamást elküldeni.
Kispesten megint olyan edzőt hoztak, akinek az égvilágon semmi kötődése nincsen ehhez a klubhoz. Márpedig az ilyen kísérletek az elmúlt években nem nagyon jöttek be a XIX. kerületben. Valami azt súgja, hogy a Honvédnak nem lesz könnyű dolga ebben a bajnokságban sem.
Paks: az állandóság jelképe
Az NB I most már legrégebben egy helyen dolgozó edzője a Paks trénere, Bognár György, aki még mindig képes az amúgy egyre szerényebb lehetőségek között dolgozó tolnai egyletből kihozni a maximumot.

Most is nehezen lehet megjósolni, hogy azzal a kerettel, amely Bognár keze alatt dolgozik, mire mennek Pakson, de épp a szakember elhivatottsága, tapasztalata és edzői felfogása lehet a sikerek legbiztosabb alapja. Sok edzőváltást nehezen értenek meg a drukkerek. Debrecenben is elég érdekes volt, hogy a tulajdonosok nem tudtak megegyezni Sergio Navarróval, aki egy negyedik helyezés után távozott a hajdúság fővárosából.
Ugrás a sötétbe bajnokság lesz ez
A bajnokság másik bizonytalansági tényezője a klubok anyagi helyzete lehet. Az április 12-i parlamenti választás nem csak a politikai erőviszonyokat rendezte át, hanem a sport területén is mély nyomokat hagyott. Teljesen szokatlan jelenség volt, hogy a bajnokság kezdete előtt tíz nappal még nem lehetett tudni, melyik tévétársaság közvetíti majd a meccseket (a befutó végül ismét a közmédia, az MTVA lett),
miként az sem tett túlságosan jót a bajnokság komolyságának, hogy a szurkolók az utolsó pillanatban értesültek az első két forduló hivatalos menetrendjéről.
E cikk megírásának pillanatában is csak az első két kör műsora a biztos, a harmadik forduló (ennek a hivatalos játéknapja augusztus 8.) műsoráról egyelőre semmilyen információ nincsen.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!