A regionális nemzetközi bajnokság csoportbeosztását pénteken készítették el, és a két magyar csapat elkerülte egymást. A szeptembertől decemberig tartó csoportkör után a hatosok első két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe kerül, a többi négy-négy csapat pedig februárban keresztbejátszással dönti el a továbbjutást. A párharcok két mérkőzésből állnak, a márciusi negyeddöntők szintén, az idényt pedig áprilisban a négyes döntő zárja.

A tinédzser két gólja és gólpassza után történelmi kiütés a BL-döntőben
Az Inter edzője nyolc perc alatt lecserélte egy játékosát. Totális kiütés, ötgólos PSG-győzelem Münchenben!