– Abban maradtunk, hogy felfüggesztjük a szerződésemet – folytatta a játékos. – Ez azt jelenti, hogy a jövő nyárig a játékosuk maradok, folyamatosan figyelnek, segítenek, és ha nem jön közbe semmi, akkor a tavasszal, a magyar bajnokság befejezés után megyek, és készülök a WNBA-meccsekre. Nagyon nehéz döntés volt, de úgy érzem, a legkisebb rosszat választottam. Ha most odamegyek, valakit kitesznek miattam a keretből, és pár hét múlva kiderül, nem tudok játszani, nem lenne tisztességes. Arról nem is szólva, hogy ma még nem tudni, lesz-e az idén WNBA.
Emellett novemberben és februárban lesz két Eb-selejtezőnk, a jövő nyáron kerül sor az Európa-bajnokságra, és ha most kockáztatok, ami miatt az elkerülhetetlen műtéten csak később esem át, előfordulhatna, hogy nem tudnám segíteni a válogatottat. Így viszont a szalagplasztika, valamint a porcműtét után van három hónapon felépülni, és a bajnoki felkészülés kezdetére remélhetően újra tökéletes állapotban leszek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!