
Fotó: Nemzeti Sport/Koncz György
A váratlan feljutás most helyzetbe hozta a klubot. A megyei bajnokságba zuhanás miatt a stadionban régóta nem történt fejlesztés, emiatt nem felel meg az élvonal követelményeinek. Nincs megfelelő eredményjelző, nincs beléptető- és kamerarendszer, ezeket azonban lehet pótolni, az utóbbi kettő például csak a felszerelésére vár. Nagyobb gond a pályafűtés hiánya. A Rákóczi a licenckérelmében Paksot jelölte meg ezért hazai pályának, ám a vezetőknek eszük ágában sincs odavinni a hazai meccseket.
Jelen állás szerint több forgatókönyv is megvalósulhat. A klub számára legkedvezőbb az lenne, ha halasztást kapna az MLSZ-től, de az is lehet, hogy a nyáron az önkormányzattal a háttérben belevág a fűtés kiépítésébe, ám emiatt alighanem néhány őszi fordulóban albérletre vagy a pályaválasztói jog felcserélésére kényszerülne, ami viszont egy újonc esetében könnyen végzetessé válhat. F. Néber Ákos szerint a jövő hét végéig el kell tüntetni a kérdőjelet a stadionkérdés mögül, és a klub mindent megtesz azért, hogy a csapat a hazai meccseit az első fordulótól kezdve Kaposvárott játszhassa.
A másik kérdés természetesen maga a csapat – mennyiből és mennyire lehet megerősíteni? A mennyin a napokban is egyezkedik a tulajdonos és az önkormányzat, utóbbinak egyik feltétele a támogatáshoz az, hogy a keretet jellemzően magyar futballisták alkossák, ami nincs sem a klub, sem Waltner Róbert ellenére. A mostani bravúrt zömében ugyanaz a keret hajtotta végre, amely tavaly feljutott a harmadik osztályból, és nagy változások most sem várhatók. A klubvezetés ezt megígérte a játékosoknak, külföldiekben pedig azért nem gondolkodnak, mert ha netán kiesnek jövőre, rájuk úgy sem számítanának a jövőben.
„Abból kell főznöm, amim van, kesergéssel tapodtat sem lennék előrébb – mondja Waltner Róbert. – Tizenegy kimondottan fiatal játékosom van, köztük tinédzserek is, akik még az NB II-re sincsenek készen, még sokat kell fejlődniük, de most mindannyian megmutathatják magukat az élvonalban, ez remek kiugrási lehetőség nekik. Ha lesz pénz erősítésre, akkor nőnek az esélyeink a bennmaradásra, de ha nem, akkor is mindent megteszünk érte. Egy biztos: nem csak kirándulni megyünk az NB I-be.”



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!