Egy kicsit őrült, de zseni lány nyerte a második érmünket

Karakas Hedvig (57 kg) pénteki harmadik helye után szombaton sem maradtunk érem nélkül a cselgáncsozók budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Slam-versenyén. A Papp László Budapest Sportarénában – a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött zajló viadalon – a női 63 kg-ban Özbas Szofi bronzérmes lett.

Magyar Nemzet
2020. 10. 24. 20:30
null
Budapest, 2020. október 24. Özbas Szofi (fehér) gyõz a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard ellen a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny 63 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkõzésén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 24-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Özbas Szofi, a Békés Megyei Kano JSE dzsúdósa az utánpótlás-korcsoportban szinte mindent megnyert, amit csak lehetett: U23-as Európa-bajnok, junior világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai és kontinensbajnok, s egyre többször mutatja meg tehetségét a felnőttmezőnyben is. A Papp László Budapest Sportarénában a tavalyi Grand Prix-n ötödik helyig jutott, ezt próbálta meg ezúttal egy rangosabb viadalon, a Grand Slam-tornán felülmúlni. S ez sikerült is neki, öt mérkőzéséből négyet megnyert – csak a riói olimpiai bajnok szlovén Tina Trstenjak tudta legyőzni –, s a dobogó harmadik fokára állhatott.

Özbas Szofi a bronzmérkőzésen ipponnal, leszorítással verte a 26 éves kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-t, akinek a Pánamerikai Bajnokságokról két aranya is van.

– Fogalmam sincs, mi történt, még szinte fel sem fogtam – mondta mosolyogva a győzelem után Özbas Szofi a Judoinfo.hu szakportálnak. – Ez a siker olyan boldogság, amire nem igazán találok szavakat. Jó érzés, hogy az eddigi összes küzdelem megtérült, és végre kezdenek összeállni a darabok egy egésszé. Ma leginkább magamnak bizonyítottam. Csak magamra koncentráltam. A nap elején kicsit meginogtam, de hamar összeszedtem magam, és mindent beleadtam. Ma este ünnepelni fogok, olyan emberekkel, akik mindig ott vannak mellettem, nem csak a szép pillanatokban. Szerencsés vagyok, mert olyanok vesznek körül, akik mellett biztonságban érzem magam.

Özbas Szofi legyűrte kanadai ellenfelét a bronzmeccsen
MTI/Kovács Tamás

– Zsenikkel könnyű együtt dolgozni. Szofi nagyon intelligens, hihetetlen esze van a dzsúdóhoz is, emellett kicsit őrült, egyszóval nagy dolgokra hivatott – mondta az MTI-nek Toncs Péter női szövetségi kapitány. A tréner is nyilatkozott a Judoifo.hu-nak:

– Nagyon koncentrált volt a Szofi az egész Grand Slamen. Ez volt az első közös versenyünk, nagyon figyeltem, hogy ilyenkor mi, hogyan történik nála. Folyamatosan kérdezgettem, eléggé izgult az elején, de az utolsó meccsre összeszedte magát, akkor láttuk az igazi Szofit. Az összhang és a csapatmunka hosszabb idő alatt alakul ki, de ez a győzelem mindkettőnknek nagyon fontos lépés – fogalmazott Toncs Péter.

A bronzérem hozadéka, hogy Özbas Szofi az olimpiai kvalifikációs ranglistán kvótát érő helyre ugrott! Az 57 kilós pénteki harmadik helye után ez volt a 33 fős magyar válogatott második érme a magyar főváros első Grand Slam-viadalán. A vasárnapi zárónapon kilenc magyar lép tatamira a Papp László Budapest Sportarénában.

Megtiszteltetés Magyarországnak

– A 2017-es világbajnokság után megtiszteltetés, hogy ilyen rangos eseménnyel indult el ismét a dzsúdóélet, köszönet érte a Nemzetközi Judoszövetségnek – fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Grand Slam-viadal szombati megnyitóünnepségén. A miniszter beszédében kifejtette, kihívást jelentő idők járnak, és korábban nehéz lett volna elképzelni, hogy a világ legjobb sportolói üres arénákban versengenek. Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke is a sportág újraindulását hangsúlyozta: – Köszönet a magyar kormánynak a támogatásért, és még ha nincsenek is jelen a szurkolók, a dzsúdó szelleme itt van velünk – jelentette ki. Tóth László, a magyar szövetség vezetője ugyancsak köszönetet mondott a kormánynak és az IJF-nek azért, hogy létrejöhetett az első Grand Slam-verseny Magyarországon.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.