Előzetesen úgy kalkulálhattunk, hogy ha kikapunk, szinte menthetetlen helyzetbe kerülünk, győzelemmel viszont lépéselőnybe, döntetlennel pedig semmit sem változnak a kezdeti esélyek.
Úgy kezdődött, mintha mi sem történt volna
Az ezredforduló tájékán, a magyar labdarúgás talán legsötétebb korszakában rendre így jellemezhettük az aktuális világ- vagy Európa-bajnoki selejtezők rajtját: nekünk úgy kezdődött, hogy mindjárt véget is ért... Hazai pályán nem kiemelt ellenféllel szembeni vereséget ugyanis később szinte lehetetlen kijavítani. Erről most szó sincs. A lengyelek elleni 3-3-as döntetlennel nem javítottunk, de nem is rontottunk a rajtpozíciónkon.
Az utóbbi változat következett be.
Mérgelődhetünk persze, hogy 2-0-s vezetésről illett volna nyerni, de ne feledjük, akár el is veszthettük volna a 3-3-ra végződött meccset.
A mérkőzés szünetében a magyar stáb egyik videoelemzője gondterhelten viharzott a lelátóról az öltöző felé. – Kezdenek rájönni, mi a megoldás – ennyit mondott, nem többet.
Igaza lehetett. Az első félidő második fele a lengyeleké volt, ugyanakkor egyszer sem találták el Gulácsi kapuját. A fordulás után aztán mi szereztünk vezetést. Lehet, hogy a lengyelek ekkor már kottából játszottak, mégsem emiatt egyenlítettek 0-2-ről. Hanem mert a mieink talán már azt hitték, megvan a meccs, majd az első gólt azonnal újabb hiba és újabb találat követte.
Mégse beszéljünk régi reflexekről! A magyar válogatott nem tört össze ettől, újra beleállt a meccsbe, s hajtott a győzelemért. Újra megszerezte a vezetést, ám Lewandowski villant egyet – ezért világsztár –, így lett 3-3 a vége.
Nem jó, de nem is dráma. A dráma az lett volna, ha kikaptunk volna a rajton, mert akkor megismételhettük volna a régi szólamot: úgy kezdődött, hogy máris véget ért.
Küzdhetünk tovább. Ha azt elmondhatjuk egészen a sorozat végéig, akkor megtesszük, ami elvárható.
A lengyeleket jó lett volna megverni, de nem kötelező. Az majd a San Marino és az Andorra elleni győzelem lesz.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy visszatérő kerülhet a Fidesz-KDNP színeiben az Európai Parlamentbe
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
"Mennem kell" - családja jelentette be a tragikus hírt, elhunyt a magyar újságíró
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Megőrültek a svédek is
NB I: a Fradi egy 20. és egy 21. századi rekordot is megdönthet az Újpest elleni derbin
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.