A gyűlöletcunami csütörtökön is folytatódott, amihez ismét Láng Balázs adta meg az alaphangot: „OV majd még kevesebbet megy az emberek közé...”. Eközben az önmérsékletre és józanságra intő hozzászólásokat rögtön lehurrogták. Így például amikor az egyik felhasználó úgy vélte, hogy a merénylet nem megoldás semmire, egy másik azzal opponált, a támadás mégiscsak hasznos eszköz lehet a szlovák kormány megrendszabályozására: „annyiban csak, hogy elgondoznak, talán magukba szállnak, de valszeg csak a már meglévő paranoia erősődik fel és az adókból többet költenek a biztonságra”.
Az áldozathibáztatás is visszatérő pontja a Láng Balázs oldalán a merénylet óta megjelent kommenteknek. „Ha felépül, talán tanul saját hibájából. Okos ember más hibájából is tanul, vajon az országunk m.elnöke tanul ebből? (nem hinném, de hátha) – írta megint egy másik felhasználó, az Orbán Viktornak irányzott fenyegetést sem hagyva ki a hozzászólásából.
Hasonló hangvételű, agresszív és uszító kommentek születtek Magyar Péter moderátorokkal működtetett Discord csoportjában is. „Felkészül: Orbán” – írta csütörtökön az egyik ottani felhasználó. Egy másik pedig már általánosítva hergelt a politikusok ellen, nem rejtve véka alá, hogy kívánatosnak tartaná, ha rendszeressé válnának az ellenük irányuló merényletek: „mondjuk én nem is védeném őket, se kordonnal, sem felvezetéssel, sem útlezárással... amelyiknek van pénze, védje meg magát. Lecserélhetőek. Sőt: minél gyakrabban cserélődnek, annál jobb. Tudod: alsónemű...”. Egy másik helyen ugyanez azt is írta, hogy „egyáltalán nem kellene politikusokat sajnálgatni azért mert politikusok”. Majd megjegyezte, hogy Magyar Péternek semmit sem kellene reagálnia a merényletre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!