Bár a WCCO nem rendelkezett megfelelő technológiával a hangsáv kinyeréséhez, egy specialista megoldotta a problémát, és hallhatóvá tette a gyerek szavait. Prince Rogers Nelson ezeket mondta 1970-ben, 11 évesen a minneapolisi tanártüntetésen: „Azt hiszem, nekik is jobb oktatásra lenne szükségük, mert... Szóval, több pénzt kellene nekik adni, mert túlórában is dolgoznak értünk.”
Prince nevét nem kérdezte a riporter, a WCCO-nak ezért más forrásokat kellett találnia az azonosításhoz. A mellette álló srác ugyan bemutatkozott, de Ronnie Kitchent nem sikerült megtalálniuk. Nem segítettek a tisztánlátásban Prince-nek az iskolai évkönyvben szereplő ötödik osztályos fotói sem, a megoldást végül a Kristen Zschomler történész hozta meg, aki mellesleg nagy Prince-rajongó.
A bizonyítékot Prince hatodik osztályos fényképe, valamint a filmfelvételen a háttérben látható iskolaépület jelentette, oda járt ő akkoriban.
Zschomler felkutatta Prince gyerekkori barátait is, köztük Terrance Jacksont, aki később benne volt a zenész első együttesében, a Grand Centralban.
Ez Prince! Aki jobb oldalon áll sapkában, ugye? Ez Skipper!
– kiáltott fel Jackson, amikor a felvételt nézte. Skipper volt Prince gyerekkori beceneve.
A 2016-ban elhunyt Prince a popzene történetének egyik legsikeresebb zenésze volt. Albumai több mint 150 millió példányban fogytak világszerte, legalább ötszáz dalt írt és valamennyi nemzetközi zenei díjat elhódította.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!